Míg én álmatlanul fekszem, ő gondtalanul alszik.
Ha a Wikipédia alapján szeretnénk
meghatározni Londont, akkor az valahogy így nézne ki; London az Egyesült
Királyság és azon belül Anglia fővárosa....( bla-bla-bla ) London a világ egyik
vezető globális városa... ( bla-bla-bla ) 27 millió (!) turista választja úti célul és a... ( stb-stb-sbt ) Területe 1579 m2 , teljes népessége pedig a legutolsó felmérések alapján...(bla-bla)
Sosem tűnt annyira nagynak, mint amennyire
valójában az. Úgy gondoltam mindig is, hogy én ismerem London-t, kívülről
belülről. De amikor Becca elmondta a címet, ahol állítólag az apja lakott, nem
csak hogy én nem tudtam, hogy hol van, de a GPS is meglengette azt a bizonyos
fehér zászlót.
-
Hol is van pontosan ez a hely? - ő legalább annyit tud, mint én.
- Felhívom Cam-et. - előkeresi a
telefonját, én pedig lehúzódok az út szélére. - ... nem tudja...Beütöttük, de
az sem tud többet nálunk... Cameron, nem tudom. - emeli fel a hangját. Jelzem
neki, hogy kiszállok amíg ők beszélgetnek. Már éppen szólásra nyitná a száját,
de már be is csukom az ajtót.
Előveszek egy zsebkendőt a zsebemből és
havat teszek bele. Az nem újdonság, hogy március elején ellepi az utakat a hó,
arra azonban sosem gondoltam, hogy ezzel fogom hűteni a felrepedt ajkamat. Nem
tudtam mire számítottam. Hogy majd örökké bujkálhatok előlük, abban bízva, hogy
nyolc év után talán sosem keresnek fel többet? Ennyire azért én se lehetek
naiv! A zsebkendőbe csomagolt havat a felső ajkamhoz érintem, és bár először
csíp, végül megnyugvást hoz. Apám sosem ütött meg, na nem mintha nagyon
kijátszottam volna azt, hogy meg tegye. Volt némi igazság abban, amit mondott,
de attól még mindig úgy érzem, hogy jól tettem amit tettem. Hogy nem hagytam
anyámat utánam zuhanni, hogy nem rántottam magammal senkit. Mire visszajöttem
volna hozzájuk, biztos meggyőződésem volt, hogy már egyiküknek sem hiányzom.
Nem hívtak, nem kerestek, én pedig annyira hozzá szoktam az egyedülléthez, hogy
ez teljesen megfelelt. És mai napig megfelelne, ha apám nem döntött volna úgy,
hogy eljött a napja hogy kiverje a fogaimat, mondván ' Itt az ideje, hogy magamhoz térjek. '
Az egyetlen amit tudok, hogy nem fogok haza
menni. Jelenleg minden annyira zavaros és gyors, hogy nem tudnám még anyám és a
nővérem csalódott arcát is elviselni. Apám után nem vagyok erre felkészülve,
mert ő tisztán kifejezte az irántam érzett csalódottságát.
- Minden oké? - a hang felé kapom a
fejemet. Becca áll mellettem, az autó hátuljának támaszkodva. Talán egy kicsit
elbambultam. - Ja. - látszik rajta, hogy nem sikerült meggyőznöm.
- Mi történt...? - a felső ajkára mutat.
Magamban őrlődök, hogy elmondjam-e neki, vagy sem. - Nem muszáj elmondanod, én
cs...
- Apám úgy döntött, hogy itt az ideje egy
kis fejmosásnak. Nyolc év után most keresett meg először és próbált meggyőzni
arról, hogy egy barom vagyok, - észre sem veszem, hogy belelendülök. - bár nem
ezekkel a szavakkal, de tudod mi a furcsa? - megrázza a fejét. - Hogy minden,
amit mondott igaz, mégsem érzem azt, hogy változtatni akarnák rajta. Egyetlen
percet sem. Újra elmennék, újra itt hagynám ezt az egész szart. Újra lemondanák
róluk, mindent megtennék újra, mert ez vagyok én. Nincs senki, akit magammal ránthatnák,
ha minden szar lesz, nincs aki aggódjon értem, akinek csalódást okoznák azzal,
aki vagyok. - megszeppenve figyeli a dühkitörésem. Talán az apámmal való
találkozás, vagy a túlzott fáradtság az oka, de mindezt úgy mondom el neki,
mintha már évek óta ismernénk egymást. Ő pedig nem ítélkezik. Nem ítél el mint
sokan, akik tudják, hogy mit tettem és hogy mit gondolok erről az egészről. Ő
egyszerűen előre lép és megölel, kezét a derekam köré fonja és erősen tart. Nem
enged. Fogalmam sincsen miért tette mindezt, de sikerült lenyugodnom. Nem viszonozom, de nem szólok a történtekért csak hagyom, hogy megtörténjen. Minél
tovább tart, és minél tovább állunk idekint annál nyugodtabb leszek, és annál
kevésbé gondolok arra, ami ma történt az apámmal és többé a felrepedt ajkam sem
érdekel.
Ki ez a lány, és miért van rám ilyen
hatással? Miért állok egy Londoni út szélén és beszélek arról ami velem
történt, illetve történik? Miért nyílok meg előtte, akit csak egy hónapja
ismerek? Mi történik?
- Ömm... - köszörülöm meg a torkomat, mire
óvatosan elenged és visszalép az autóhoz. - Indulnunk kellene, ha megvan a
cím...
- Igen. Cam elküldte, hogy merre kell
menni. - bólint majd kikerülve engem beül a kocsiba, mintha az imént semmi se
történt volna. Többet nem hozzuk szóba az út mentén történteket. Úgy teszünk,
mintha semmi sem történt volna és az eredeti célunkra koncentrálunk.
A ház, amit mellesleg háromnegyed órán
keresztül kerestünk, most meg találtuk. Érdekes, hogy még sosem hallottam erről
az utcáról. Na nem mintha a londoni utcák felkutatása kötötte volna le minden
percemet az elmúlt években... A ház egy Londontól kissé kívülre eső területen
van, hatalmas kapukkal ellátva. A közelben csak három ház van még - igen. Csak
három! - és téveszthetetlenül ez az amit kerestünk. A három
házból kettőben ég néhány lámpa, ami azt jelenti, hogy mégsem olyan elhagyatott
a hely, mint gondoltam. Leparkolok az egy kicsivel arrább a háztól, hogy ne
legyen olyan feltűnő az egész és onnan sétálunk vissza. Az egyik házban
hirtelen leoltódik az összes villany, majd egy öt perc múlva a másik házban is.
Így semmi jele annak, hogy valaki él itt. Az egész annyira kihaltnak tűnik!
- Nem muszáj bejönnöd. Ha akarsz nyugodtan
megvárhatsz idekint. - ugye most csak szórakozik velem? Eddig eljöttem, hát nem
fogok idekint várakozni!
- Erről tegyél le. - megrázom a fejemet. -
Be megyek veled. - megkönnyebbülten sóhajt, és a ház felé fordul. - Akkor ötlet,
hogy hogyan jutunk be? – kérdezem, mert a kapun minden bizonnyal nem fogunk
besétálni, se magunktól, se nem fognak beengedni. De ha már a beengedésnél
tartunk, hol van a hirdető tábla? Miért nem árulják a házat? Talán már eladták?
Ami azt jelentené, hogy laknak benne...
Mire észbe kapok, Becca már a betonkerítés
tetején áll és porolja a nadrágját. Milyen biztonságos volt itt élni Andrew
számára, ha a lánya csak úgy be tud mászni?
- Hé! - mondom annyira hangosan, hogy csak
ő hallja. Sürgetőn néz rám. - Mi van ha élnek benne? - megrázza a fejét.
- Gyere, nem lakik itt senki. - felkapaszkodok,
és felmászom mellé, mire ő leugrik belülre én pedig utána és megragadom a
karját.
- Lassíts, hallod?
- Bocsi, csak annyira szeretnék már menni
innen. Ettől a helytől kiráz a hideg. - megértem. Elengedem a kezét és óvatosan
megindulunk a bejárat felé. Sokat gondolkodtam régebben azon, hogy én is veszek
egy hasonló nagy házat, de amikor bevittek az első ilyen házba, az annyira
hatalmasnak bizonyult, hogy inkább megelégedtem azzal, ami jelenleg van. Mégis
minek kellene nekem három hálószoba, hozzá tartozó három fürdőszoba és mosdó,
két gardrób és az alsó és felső szinten is egy-egy konyha? A többi helyiségről,
- négy garázs, egy be és egy kültéri medence, stb....- már nem is beszélve.
Alig érek hozzá a kilincshez, az nyikorogva
kinyílik és érzem, ahogy Becca légzése egyre szaporább lesz. Fél. Megértem. Ez
az egész fantasztikusan elmenne egy horror sztorinak.
- Mi a... - ennyi, amit ki tud nyögni,
ahogy beljebb sétálunk. Az egész lakás fel van túrva, minden felborítva, a
könyvek és lemezek lesöpörve a polcokról, a lámpák felborítva. Valaki járt itt,
és talán éppen azt kereshette, amit mi, vagy csak egyszerű betörők voltak, akik
néhány év után gondolták maradt még néhány értékes dolog itt. Igazából én azon
csodálkozom, hogy nem pakolták ki azonnal üresre, miután Andrew meghalt. Egy
pillanatra sem mozdulok mellőle, ahogy átnézzük a lakást. Úgy a ház felénél
tartunk, mikor Becca zsebében rezegni kezd a telefon.
- Cameron az. - tátogja nekem. Addig míg ők
beszélgetnek az eddigi sikertelenségről én átnézem a leborított könyveket és
meglepetten vizslatom a gyűjteményét. Néhány önéletrajzi könyv, néhány könyv a
zenéről, néhány sportágról, a főzésről...
- Találtál valamit? - lép mellém óvatosan,
hogy nehogy megijesszen, illetve rá ne taposson egyre. - Néhány nyálas szirupos
könyv, de van szakácskönyv is. - emelem magasba a kétfajta könyvet.
Egyértelműen az elsőt veszi ki a kezemből, majd az arca felderül valamelyest,
ahogy elolvassa a címet.
- Ez a vártam rád! - és nekem tudnom
kellene mi az? Értetlenül nézek rá, mire halványan elmosolyodik. - Anyám
kedvenc könyvének a második része. - nem, még most sem értem... - Anya mindig
ez olvasta este, mióta az eszemet tudom. Egyszer én is elolvastam, így tudtam
meg, hogy a könyvnek van egy második része. Megkérdeztem anyát, hogy ha ennyire
szeretni az első részét, akkor miért nem olvassa el a másodikat?! Azt felelte,
hogy az egy olyan személynél van, akire nap mint nap vár. - az apja. - Az apám.
- igen, már értem.
A nő kismilliószor elolvasta a könyv első
részét, várva, hogy Becca apja megérkezzen a második résszel. Micsoda frappáns
cím; "Várok rád!" Az anyja aztán várhatott... Vajon Andrew meg ezt a
könyvet fújta kívülről?
- Várj csak. - át mászok a levert könyveken
és felszedek még egy könyvet. - Meg van még egyszer. - mutatom felé. Minek
kellett neki kétszer egy könyv? Ezt is oda adom Beccának, aki azzal van
elfoglalva, hogy megtudja a sztorinak a folytatását. Vajon ő is most olvassa először?
Hány éve várhatja már? Rengeteg könyv van, de egyik sem az, amit mi keresünk.
További másfél órát töltünk a házban, mire Becca végre feladja, és a két
könyvvel a kezében visszamegyünk a kocsihoz és eltűnünk erről a siralmas
helyről. - Talán nem itt dugta el. - mondom, bár nem tudom minek is beszélek,
hiszen nem rám figyel, hanem a könyvre. A zseblámpájával világítva olvas.
-
Harry. Ezt nézd meg. - már visszaértünk London-ba, mire leállítom a motort és a
zseblámpa fényében megvilágított oldalról elolvasok egy részletet.
" ...és talán túl sokáig vártam arra,
hogy eljöjjön. Mert én már nem is szerettem őt, csak a múlt ami összekötött
minket. A szívem már másé. "
- Fantasztikus történet lehet. - mondom
ironikusan. Már épp ismét beindítanám a kocsit, mikor újra megszólal.
- Nem azt... és hé! Ez egy csodás történet,
oké? - waow! Oké! - Ez a könyv eleje, - na jó. Most meg fogja mutatni, hogy
hogyan végződik a könyv? - Ez pedig a vége. - lapoz hátra. Hova kerültem?
- Fantasztikus. Megvan az eleje és hátulja
is. Most menjünk és bontsunk pezsgőt. - mondom tettetett lelkesedéssel, amiért
Becca belecsíp a kezembe.
- Au!
- Olvasd el! - kér, én pedig felkészülök
arra, hogy most megtudom, hogy hogy végződik a könyv.
" Talán szörnyű amit tettem, de sosem
cselekednék a családom ellen. Marcus azt mondta, hogy jobban kellene vigyáznom
velük, mert ennek nem lesz jó vége, de már nem tudok kiszakadni közülük. Ez a banda
csak egyre erősebb és erősebb lesz, és olyanok is benne vannak a dologban,
akiknek fogalmuk sincs az egészről. Nap mint nap találkozok olyan zenészekkel,
akik anélkül dogoznak nekik, hogy tudnának a létezésükről. Holnap találkozom az
egyikkel és remélem minden jól fog elsülni. "
- Miről szól ez a könyv? - fordulok felé.
Becca elgondolkodva mered ki a szélvédőn.
- Nagyon régen olvastam már, - suttogja
továbbra is maga elé bambulva. - de határozottan emlékszem, hogy az utolsó száz
oldal arról szól, hogy újra összefutnak Miami-ban, és mindent újra kezdenek.
Semmiféle Marcus nem volt a történetben. Ami azt jelenti, hogy... - nem kell
befejeznie a mondatát. Magam is rájövök. Megtaláltuk a naplót, amit Andrew annyira
ügyesen elrejtett. A könyvnek a fele az igazi történet, a másik fele azonban
ugyan olyan betűméretben és stílusban megírt napló.
- Nagyon köszönöm, hogy eljöttél velem. - a
háza előtt parkolok. Egyikünk se száll ki.
- Szívesen. Mihez kezdesz most? - bökök a
könyvre.
- Először is megkeresem az elejét. -
mosolyog, de aztán komolyra fordítja a szót. - Nem tudom. Meg akarom találni a
valódi gyilkost, hogy bebizonyítsam, igazam volt.
- Miért olyan fontos ez számodra? - hülye
kérdés. Szép volt. - Oké, most csináljunk úgy, mintha nem kérdeztem volna
semmit. - beleegyezően bólint aztán csend borul a kocsira. Az utca üres, nincs
kint senki. A házakban le vannak oltva a villanyok, és autó sem jár erre. A
telefonom szerint hajnali egy óra lesz néhány percen belül. Becca kuncog, aztán
összeszedi az összes cuccát és kiszáll a kocsiból.
- Nincs kedved bejönni? - megdöbbenek az
ajánlaton. - Gondoltam összedobok valami kaját.
Az órára pillantok, ami már hajnali egyet
mutat. A repülő négy óra múlva indul, és feltétlenül rajta kellene lennem. Adam
baromi jó fej, de nem szeretném magamra haragítani. És azt hiszem a mai nap
után egy falat sem menne le a torkomon. Megrázom a fejem és megköszönöm a
meghívást, de elutasítom.
- Jó éjszakát. - int, becsukja az ajtót én
pedig elhajtok. A telefonom csörgésére ébredek. Ez a hang borzalmas! Ideje lesz
lecserélnem egy normálisra, vagy ami még jobb, ha lenémítva tartom. Igen, mától
így lesz!
- Mi az? - a fülemre teszem és elengedem.
Az óra szerint még van egy órám a keléshez.
- Neked is szia. - ó, istenem! Már megint
ez?
- Mit akarsz, Nora?
- Hű, ne legyél ennyire feldobva, hogy
hallasz felőlem! - nem vagyok!- Gondoltam felhívlak, hogy megkérdezzem,
hogy vagy.
- Kibaszottul három óra van, komolyan tudni
akarod, hogy hogy vagyok?
- Hiányzol. - mikor nem felelek, ő
folytatja. - Hát meg sem kérdezed, hogy én hogy vagyok?
- Kurvára leszarom. - komolyan képes volt
felhívni, hogy ilyen hülyeségekkel zaklasson? Biztos, hogy részeg.
- Hát most,
hogy kérded, jól. Köszönöm. Tegnap befejeztük a forgatást és... - nem vágom,
miről dumál tovább, mert megfogom a telefont és a másik oldalon lévő párna alá
dugom, hogy még véletlenül se halljam, miről beszél. Gondolom, egy idő után
rájön, hogy magában beszél. Én azonban már nem tudok vissza aludni.
A francba vele!
Hűvös van a lakásban, úgyhogy felhúzom az
egyik kapucnis pulcsimat és csinálok egy teát. Utána elmegyek zuhanyozni és
összeszedek mindent, amit el akarok vinni magammal. Például az egyik kedvenc
nadrágomat, néhány tiszta pólót, majd kiveszem a telefonomat a párna alól.
Érkezett egy üzenetem Norától.
" Baszódj meg, köcsög. "
" Én is odáig vagyok érted.. H.
x" - válaszolom vissza neki, majd mielőtt zsebre teszem, lenémítom.
Ausztrália hatalmas. Tényleg!
A gépről azonnal a szállodába megyek, ahol
az épület előtt néhány rajongó álldogál arra várva, hogy valamelyikünkkel
összefussanak. Készítünk néhány képet, és akkor lépnek ki a többiek, akik
beállnak a képbe, majd a rajongók néhány aláírás után elvonulnak.
- Nem jössz velünk? - kérdezi Chris. Éppen
indulnak felfedezni a várost.
- De, csak ledobom fent a cuccomat. -
elmegyek a recepcióra kikérni a kulcsot, majd lifttel felmegyek a harmadikra. A
szobához érve csak annyira nyitom ki az ajtót, hogy a táskámat be tudjam dobni,
aztán visszacsukom és bezárom. Lesz még időm gyönyörködni benne.
- Mehetünk. A bár elég zsúfolt, de a pult
mellett találtunk még üres asztalt, így választék hiányában oda ültünk. Már tíz
perce az italunkra várunk, mikor egy szőke fiatal lány végre meghozza.
- Elnézést. - mentegetőzik, miközben
kipakolja az italokat az asztalra. - Az egyik pultos lány nincs, és egyedül
vagyok. Ha kértek még valamit, csak jelezzétek.
- Rendben. Semmi gond. - nyugtatja meg Max,
túlkiabálva a zenét, mire a lány mosollyal az arcán távozik, hogy folytathassa
a munkát.
- A
hely egészen fasza. - mondja Chris, majd nagyot kortyol a hideg sörből.
Kocsmához képest egészen jó. Tágas és nem büdös. Sőt, ami azt illeti még egy
színpad is van, ahol talán az újak megcsillogtathatják a tudásukat.
- Itt vagyok. - dobja le magát közénk Adam.
- A kiadótól hívtak. Ideje egy kis reklámot csinálnunk a megjelenő lemeznek.
Ez azt
jelenti, hogy választanotok kell: a 'Jó
Reggelt Ausztrália'-ban adtok interjút holnap reggel, vagy kiálltok a ' Drog és Alkohol ellenes' kampány reklám
arcaiként, vagy elmentek a helyi középiskolába ahol egy koncertet adtok,
kiosztotok néhány lemezt a régiből, és hármat az újból, vagy együtt vacsoráztok
néhány rajongóval? Valamint van egy olyan lehetőségetek, hogy egy stúdióba
toborzunk kezdő zenészeket és segíthettek egynek elindítani a karrierjét. A két
hét alatt el kell döntenetek, a nyertes pedig felvehet veletek egy demót. -
őszintén? Egyikhez sincsen kedvem és valljuk be.
Drog és Alkohol ellenes kampány reklámarcai? Mi, akik jelenleg is egy
kocsmában ülünk?
Interjú? Utálom őket.
Vacsora néhány rajongóval? Nem hiszem, hogy hihető lenne a lelkesedésem...
Középiskola? Talán...
Pályakezdők segítése? Miért is ne?
- Kölyök? - úgy tűnik kicsit elbambultam.
- Mi?
- Max és Chris a stúdiót javasolja. - úgy tűnik egy rugóra jár az agyunk.
Beleegyezőn bólintok, mire Adam feláll és távozik az asztaltól a telefonjával a
kezében.
Azt hiszem, álmodom, hogy egy kórházban vagyok, és az élettelen testem
mellett állok, amit csak a gépek tartanak össze, de minden annyira valósághű.
Egy apró szobában találom magam, ahol a falak fehérek, az ablak előtt két
bőrfotel áll, az ággyal szemben pedig egy kanapé, ahol éppen valaki alszik. Még
egyszer utoljára végignézek magamon, aztán oda sétálok az alvó testhez. Egy
vékony takaróval takarózik, kezében pedig egy újságot tartva aludt el. Azonnal
felismerem ki ő.
- Maya!? - letérdelek a kanapé mellé. Halkan szuszog, nem hall engem. Hát
persze, hogy nem hall, hiszen álmodom! És ha álmodom, akkor biztos
megérinthetem őt. Óvatosan simítok végig az arcán, a haján, majd az ajkain. Az
jobb orcáján egy heg van, nem tudom mi történhetett vele. Még mindig ugyan úgy
néz ki, mint ahogy a képek őrzik emlékét. Megérintem a heget óvatosan, bár
tudom, úgy sem érzi. Alig érek hozzá, a szeme kinyílik és egyenesen rám néz.
Vagyis azt hiszem, hogy rám, mert amikor megdörzsöli a szemét, felül, majd
felkel...átsétál rajtam. Átsétál rajtam, mintha egy szellem lennék, és ez megöl
belül.
Rosszabb, mintha gyomron vágtak volna. Követem őt a szememmel. Megáll
mellettem, vagyis a kórházi ágyon fekvő testem mellett, és kikotor egy tincset
az arcomból és megigazítja a takarót. Bárcsak érezném, ahogy most ő simít végig
az arcomon.
- Jó reggelt. - beszél hozzám..azaz a testhez. Ugh! - Haza kell mennem nem sokára. Az orvosok elég bizalmatlanok
a gyógyulásoddal kapcsolatban, én azonban tudom, hogy fel fogsz ébredni. - halk
kopogás jön az ajtó felől, majd kinyílik.
- Szia. - Tessa lép be az ajtón, nyomában Louisval. Micsoda álom. Mindenki,
akit elvesztettem, itt megjelenik.
- Itt aludtál?
- Igen. - bólint May, majd megöleli őket. - Tegnap este volt itt az orvos.
Azt mondja, minden nappal egyre kisebb az esélye annak, hogy felébred.
Könnyek folynak végig az arcán, amitől a gyomrom görcsbe rándul. Annyira
szerettem őt, és annyira szerettem boldognak látni. Utáltam mikor sírt vagy
szomorú volt.
- Minden rendben lesz. - nyugtatja Lou. - Harry erős, fel fog ébredni és
ismét az idegeinkre fog menni az értelmetlen vicceivel! - ez fájt, még akkor is
ha csak álom! Értelmetlen viccek? Dehogy!
- Annyira hiányzik! - zokogja Louisnak, miközben az el sem engedi az
ölelésből. - Nem veszíthetem el.
- Nem fogod. Nem fogjuk elveszíteni. - suttogja. - Mikor felébredtem, olyan
érzésem volt, mintha itt lenne. Mintha ott állt volna mellettem. - szóval
érezte?
- Itt vagyok. - suttogom, majd felerősítem a hangom ahogy felfogom mit
mondott. - Én itt vagyok! Maya! Hé! Itt
vagyok! Nem tűntem el!
- Kölyök! - szinte kiugrom az
ágyból, ahogy Adam ráver még egyet a szoba ajtóra. - Kelj fel és nyisd ki az
ajtót, gyerek! - mondja, majd tovább kopogtat. A fejemre húzom a párnát, de ez
sem elég. Vajon a többieket is sikerült már felkeltenie? - Öcsi!
- Hallottam! - üvöltöm, és a hátamra fekszem. - Mi van?
- 10 perc múlva lent az előtérben. Ha nem leszel lent, feljövök és magam
szedlek ki az ágyból. Igyekezz. Már csak kilenc perc! - lerúgom magamról a
takarót, és a plafont bámulom. Elég hülye egy álom volt, bár volt már ennél
meredekebb is. Lezuhanyozom két perc alatt, magamra rángatom a ruháimat aztán
egy napszemüveget is. Nem azért mert annyira, hű de süt a nap, hanem mert
tegnap egy kicsit adtunk az érzésnek. Legalábbis én.
- Na végre. - mondja Ad, és azonnal indulunk. Kint egy fekete kocsi vár
ránk és egyenesen a ma esti koncert helyszínére visz.
- Minek jöttünk ide ilyen korán? - őszintén, azt sem tudom mennyi az idő,
de nekem túl korán van.
- Ilyen korán? - nevetnek fel mellettem a srácok.
- Haver negyed három!
- Többet nem ihatsz, gyerek. - egy üveg vizet meg fájdalomcsillapítót nyújt
hátra az első ülésről Adam. - Legalábbis koncert előtti nap nem! Ha kell,
bezárlak a szobába.
- Köszönöm, hogy ennyire aggódsz értem, de nem értem miért.
- Hát, tudod. Ha te alkoholmérgezést kapsz és feldobod a pacskert, Adam
munkanélküli lesz és rákényszerül, hogy pancserekkel dolgozzon. - mind
felnevetünk. Az út további részében Adam-et ugratjuk, és felvázoljuk neki,
milyen lehetne az élete nélkülünk. Mind egyetértünk a srácokkal, hogy elég
keserves lenne.
- Rendben, akkor most próbáljuk el a Forgive
me-t. - kiáltja a nézői sorból a menedzserünk. A srácok bejátsszák az első
akkordokat, aztán belekezdünk. Ezt a dalt Max írta az albumra és tényleg nagyon
jól sikerült.
- " Bocsájtsd meg minden bűnöm. Bocsájtsd meg, hogy lélegzem.
Lerázhatnánk ezt magunkról. El tudnánk szökni, mert te egy olyan részem vagy,
amire bár ne lenne szükségem. Mostoha körülmények között, elveszve a
hullámokban hánykolódunk a tengerben, de te még most sem látod be, hogy sok
mindent elrontottunk. Bocsájtsd meg minden hibám. Bocsájtsd meg, hogy lélegzem.
Mert amikor eljön az a bizonyos ' Ez nem a te hibád. Ez nem miattad van, erről
csak én tehetek ', onnantól nincs tovább. Nincs új bekezdés, nincs új
szalagcím, nincs új fejezet. Az életünk egy süllyedő hajó, ami jéghegybe
ütközött. Bocsáss meg. Vadásznak ránk, és mint a vadak rohanunk és bujkálunk.
Bocsájtsd meg minden vétkem, bocsájtsd meg, hogy lélegzem. Mert amikor eljön az
a bizonyos ' Ez nem a te hibád. Ez nem miattad van, erről csak én tehetek.',
onnantól nincs visszaút. Gördülünk, mint a dagály, amelyet nem lehet
megállítani. Ütközünk. Olyanok vagyunk, mint a hideg és a meleg egy vihar
esetén. Fényesek, mint a nap, szomorúak, mint a gyász. Bocsájtsd meg a vétkeim.
Kérlek, bocsájtsd meg, hogy lélegzem. " ( SAJÁT SZERZEMÉNY! MINDEN
JOG FENNTARTVA! )
- Jó lesz! Tartsunk szünetet! - ő elvonul telefonálni, a srácok a
hangszerekkel bajlódnak, én pedig leülök a színpad szélére és előveszem a
telefonomat. Három nem fogadott hívásom érkezett Beccától. Lüktető fejjel
emelem a fülemhez a telefont.
- Harry? Szia.
- Szia mi a h...
- Ausztrália. - Ausztrália? Mi van?
- Mi van vele? - kérdezem értetlenül. Talán értenem kellene?
- Minden nyom a naplóból Ausztráliába
vezet. Éttermek, kávézók, szállodák. Mindenki benne volt.
- Miben és... és most hol vagy? - ez a lány jobban összezavar, mint bármi
is valaha.
- Nem tudom
miben Harry. Konkrétan semmit nem írt le, de muszáj kiderítenem. - hadarja.
- Hol vagy most?
- A
reptéren. Oda utazom, és kiderítem ki ölte meg őt.
