II. évad / IX. rész

Az ő legszebb napjai lesznek az én legrosszabb napjaim.

Négy évvel korábban.

A zene hangosan bömbölt a fülembe, miközben végigfutottam az utat, ahol laktam, egyenest a belváros felé. Abban az időben sokat futottam. Washington kertvárosi része tökéletesen megtette. Négy éve futottam ugyan azokon az utakon, ugyan oda. Semmi sem változott. Néhány hónapja kezdtem magam újra embernek érezni. Ez volt az első alkalom. Mindenkit kizártam a régi életemből, barátokat, családot, régi ismerőst.

- Jó reggelt. - léptem a kávézóba, ahol általában kávét, vizet és egy croiasant vásároltam, és aznap sem volt másként. Sosem ültem le, mindig hazafelé fogyasztottam el, akkor azonban hatalmas vihar volt a belvárosban, és nem akartam szarrá ázni. Leültem a hátsó sarokba, enni kezdtem.

Minden másként volt, mint anno. Nem kergettek őrült rajongók, nem zavartak meg étkezés közben, nem követtek hazáig, majd telepedtek le a ház elé, várva azt, hogy mikor jövök ki onnan. Az életem normális volt, legalábbis normálisabb, mint előtte.

 - ... nem tudom. - figyeltem fel egy zokogó hangra. Próbáltam elvonni a figyelmem róla, de egy lány sírt, és akármennyire is akartam, nem tudtam kizárni. Ők nem vettek észre.

- Payton. Nyugodj meg, és mondd el mi történt. - nyugtatta egy másik hang. Oldalra pillantottam. A mellettem lévő bokszban ültek egymás mellett. Mindkét lány előtt egy-egy gőzölgő bögre, és valamilyen süti. Talán néhány, kettő vagy három évvel lehettek nálam fiatalabbak.

 - Reggel megvettem a szokásos újságot. - dadogta a lány. - És ott volt benne, hogy... - újra felzokogott, arcát a kezébe temette, de előtte az asztal végében lévő újságra bökött.

Az újságra, ami megváltoztatta az egész életemet, ami visszarántott a mélybe. A másik lány félve felvette az újságot és ugyan csak a címlapot nézte meg, egy árny suhant át arcán, belelapozott, majd elfehéredve nézett barátnőjére, aki a vigasztalás ellenére egyre keservesebben zokogott. A lányt felkarolta barátnője és a mosdóba kísérte. Megettem az utolsó darab péksüteményemet, megittam a kávém, és kifizettem a vásároltakat.

- Köszönöm. - mondta a hölgy, de akkor már hátat fordítva neki elindultam. - Oh, uram! Ott hagyta a telefonját! - ha akkor nem szól, nem megyek vissza, és nem látom meg a címlapot. Felmarkoltam a telefonom, és ahogy megfordultam a szemem megakadt a címlapon. A világ megállt körülöttem, ahogy végig olvastam a szöveget.

' HALÁLOS KIMENETELÜ BALESET LONDONBAN. RAJONGÓK MILLIÓI GYÁSZOLJÁK A BRIT ÉNEKEST. MINDÖSSZE 28 ÉVES VOLT. '

Egy kép is volt, ami a helyszínen készült, a totálkárosra tört autókról. Felismertem az autót, de azzal hitegettem magamat, hogy ez nem ő. Sajnos azonban minden tény stimmelt.

28 éves.

Brit énekes.

De tévedhettem is. Hány huszonnyolc éves, brit énekes van, akinek ugyan ilyen kocsija lehet? Oké, egy a millióhoz, de vannak véletlenek ezért fellapoztam az újságot.

' Két halott egy túlélő. Milliók gyászolják Anglia legemberibbnek tartott énekesét, Louis Tomlinsont, az egykori One Direction énekesét, aki életét vesztette egy autóbaleset következtében. Órákat küzdöttek, hogy megmentsék az ő és barátnője, Eleanor Calder életét. Belső információk szerint a modell túlélte, azonban mesterséges kómában tartják. Louis Tomlinson 1991-ben született Doncaster-ben. Tizenkilenc évesen jelentkezett a Brit X-faktrorba szólistaként, azonban négy barátot kapott maga mellé,- Zayn Malik (26), Liam Payne (26), Niall Horan (26) és a legfiatalabb, Harry Styles (25), akik ugyan úgy szólisták szerettek volna lenni. - és a One Direction néven híressé vált bandával, - aki ugyan, csak a harmadik helyezést érte el a tehetsegkutatóban. - járták körbe a világot és állítottak a maguk oldalára lányok, fiatal nők, anyák, nagymamák, sőt apukák ezreit. Ő volt a csapat legidősebb tagja, és bár az együttes négy éve feloszlott, és mindenki a kameráktól távol éli életét, Louis továbbra is igen jelentős részét képezte a zeneiparnak. Mindössze 28 éves volt. '

- Te mit csinálsz? - majdnem eldobtam az újságot. Akárhogy próbáltam, nem tudtam uralkodni magamon. - Azt kérdeztem mit csinálsz? - megfordultam.

Forrt a vérem. Louis nem halhatott meg! Itt valami tévedés történhetett! De ahogy belenéztem a lány, - azt hiszem Payton. - mély barna szemeibe, ő pedig felismert és ismét zokogni kezdett, rájöttem, hogy ez a valóság. A barátom meghalt. Elment, nincs többé! És ekkor már valahogy a lányt öleltem, nem tudom hogy történt. Sírt. Én is akartam, de nem tudtam. Azt hiszem a sokktól, ami ért.

Mint a régi ismerősök öleltük egymást és egymásba kapaszkodva álltunk ott, egy kis kávézó közepén, kint szakadt az eső. Kiderült, hogy hű rajongója volt a bandának. Elengedtem, és se szó se beszéd kirohantam a szakadó esőbe. Rohantam. Át a városon, egészen hazáig, ahol szinte kitéptem a helyéről az ajtót. Forró könnyek folytak végig az arcomon, és bekattantam. Elborult az agyam és nem voltam ura a helyzetnek. Letéptem a helyéről a fogast, apró darabokra törtem a tükröt, és amerre csak mentem romboltam. Azt hiszem, egészen Hulk filmbe illő jelenet volt. Egy ép terület sem maradt a lakásomból. Szétszedtem a konyhát, a fürdőbe a tükröt agyon zúztam, és azt hiszem három ujjam is megrepedt. Nem tudtam uralkodni magamon. Üvöltöttem, mint egy állat. Az addigi normális életem, ami addigra némileg ismét sínen volt, darabjaira hullott. Elővettem egy doboz gyógyszert, nyugtatót, amit már úgy fél éve sem használtam, most úgy ettem, mint más a cukrot. Teljesen kivoltam.

Nem történhetett meg! Biztos csak rémálom, gondoltam, és ha majd felébredek minden újra a régi lesz. Elővettem egy üveg piát, - nem néztem mit. - a bárszekrényből és pohár nélkül kezdtem vedelni. Gyógyszerre pia, nem éppen a legjobb módszer bármire is, de akkor minden homályos volt.

A következő emlékem az volt ahogy Max, már akkor ismertem őt, az arcomat pofozgatja, és egy pohár vizet önt a képembe. Mint kiderült, hogy a pia, amit ittam csupán tonik volt, de a gyógyszer mennyisége miatt huzamosabb időre kiütöttem magam és elég szarul is voltam. Ha hatszor nem rókáztam a budiba, akkor kurva élet, hogy egyszer sem. A földön ültem a WC kagyló mellett, mikor Max megkérdezte mi történt. Továbbá is kába voltam a gyógyszertől. Sírni kezdtem, mint egy kisfiú. Sőt, nem is! Bőgtem!

Sírtam, mert gyenge voltam.

Sírtam, mert a történtek azt jelentették, hogy nincs többé Louis, nincs többé lehetőségem arra, hogy bocsánatot kérjek tőle azért, amit tettem. Vissza akartam tekerni az időt és mindezt megtenni. Sírtam, mert hirtelen ismét lepergett előttem, ahogy Maya egyszerűen egyik percről a másikra elhagy. Sírtam, mert tudtam, hogy ő kibaszott boldog most valaki mással, aki mellett biztonságban lehet, és nem tépik szét rajongók és fotósok ezrei. És ez idegesített, hogy én nem tudtam mindezt biztosítani. Nem volt többé Louis, nem volt többé Maya, nincs mellettem senki, csak ez a srác, akit két éve ismertem meg. Meg akartam halni, de isten túl kegyes volt hozzám, ezért magam kellett gondoskodnom róla.

Max csak egy pillanatra szaladt ki telefonálni, nekem ez éppen elég is volt. Oda másztam a törött tükördarabokhoz, és az első kezembe akadó darabot a kezemen lévő vénához szorítottam. Nem gondolkodtam, csak fájdalmat akartam érezni, utána meg meghalni. A vér végig folyt a csuklómon, és lecsöppent a csempére. Égető érzés kúszott végig ott, ahol elhúztam az üvegdarabot felfelé.

- Mi a lófasz... - Max elejtette a telefonját és kiverte a kezemből az üveget. Nem voltam tiszta, így neki támadtam. Nem tudom mi történt ez után, mert teljesen elvesztettem a fejem. Egy kihúzott kanapén tértem magamhoz rohadtul lüktető fejjel. Nem az én lakásomban, mert ez teljesen rendben volt, törött üveg, lerombolt berendezés nélkül.

Jelen

 Arra ébredni, hogy valaki azt üvölti, hogy " Kölyök ", mellé pedig egy csengőkoncertet nyom le, nem hasonlítható semmihez. Az telefonom órája reggel hét órát, három nem fogadott hívást, és négy üzenetet jelez.

Mi a faszt akarhat Adam ilyen korán? Lerúgom magamról a takarót és anélkül, hogy bárminek is nekimennék, vagy épp belerúgnék valamibe kibotorkálok az ajtóhoz. Szinte csukott szemmel nyitok ajtót.

- Mi van? - morgom.

- Neked is jó reggelt. - belép mellettem és bemegy a konyhába.

- Miért nem jössz be? - dünnyögöm utólag. A lábammal belököm az ajtót és a fürdőbe megyek zuhanyozni, fogat mosni meg ilyenek. Tizenöt perc múlva teljesen ébren, teljesen felöltözve megyek a konyhába. Adam néhány papír, és a határidőnaplója előtt ül.

- Mi a helyzet? - kérdezem némileg kedvesebben. Tegnap éjfél után értem ide, és csak annyi energiám maradt, hogy levetkőzzem, majd bezuhantam az ágyba. Az üzeneteket egyelőre ellenőrizni sem merem, mert biztos mind a négy Norától származik. Kíváncsi vagyok milyen lesz a reakciója ma.

- Még a mai nap folyamán be kell menned a szerkesztőséghez...

- Melyikhez? - kiveszem a hűtőből a narancslevet és dobozból iszok belőle.

- Popular. - először is. Narancslé és a fogkrém párosítás szörnyű! Másodszor pedig, minek kellene bemennem oda?

- Minek?

- Az interjú miatt, amit a csajnak, hogy is hívják? Beth...

- Becca?! - Igen, szóval, ami interjút adtál neki tegnap délelőtt miután végeztetek a stúdióban. Apropó, szólhattál volna, hogy megbeszéltetek egy új időpontot. - hogy mit csináltunk? Interjút adni neki? Megbeszéltünk egy új időpontot? Valamiről lemaradtam volna?

- Ezt ki mondta?

- A főszerkesztő, hogy néhány képet szeretne készíteni ahhoz, amit a lány éppen összerak az interjúból, és addig legalább a képek meglehetnének. Miért, van valami gond? - hogy gond? Oh, az van. Először is, hogy az esti találkozáson kívül, tegnap egy rohadt másodpercre sem találkoztunk, másodszor pedig, hogy milyen interjúról beszél? Mit fog lehozni? Az elsőt? Mert azt határozott megtiltottam! Vagy kitalált valamit? Valami nem stimmel vele kapcsolatban.

- Nem. - rázom a fejem. - Bocs, hogy nem szóltam. Teljesen kiment a fejemből. Igazából ilyen last minute megbeszélés volt. Bocs.

- Ok. Semmi gond nem volt? - feltekint rám azzal az apáskodó nézésével, amivel minden alkalommal szemforgatásra késztet.

- Semmi. - némi kételkedés ül ki az arcára. Őszintén nem volt gond, hiszen nem volt interjú sem, szóval teljesen őszintén, és némileg felháborodottan, hogy tényleg hihető legyen, mondhatom most, hogy: - Esküszöm. De ha nekem nem hiszel, akkor hívd fel. - bökök a telefonjára. Megrázza a fejét és védekezőn maga elé tartja kezeit.

- Oké, elhiszem! - köszönöm! - A ma délután folyamán valamikor be tudsz menni?

- Ja. - kidobom az üres narancsleves dobozt, és mire visszafordulok, Adam újra a telefonon lóg és az új koncert helyszíneket egyezteti. A mostani koncert sorozat előtti szünetében vagyunk most, ami még két hétig tart. Mivel végeztünk az új lemez felvételével, Max és én jövő héten visszautazunk Washingtonba. Egy perccel sem maradok tovább a kelleténél. A nyitó koncert úgyis Londonban lesz. Sajnos vissza kell még jönnöm ide. Amint vissza értünk Washingtonba, talán átmegyek Miamiba és az utolsó hetet ott töltöm, aztán onnan jövök vissza egyedül. Amíg Adam a telefonnal bajlódik én is előveszem a telefonom, és ráveszem magam az üzenetek elolvasására.

' ok. majd beszélünk. éjt. ' - ez az az üzenet, amit Max küldött, csak nem néztem meg. Oké, szóval négyből egyet Max küldött.

' Merre vagy? Megint leléptél? Gyere át!' - írta Nora. Talán pont a film vége után írta.

' Beszélnünk kell! Hová a francba menttél?! ' - ezt éjfél után küldte néhány perccel. Én kb. akkor estem be az ajtón.

’ Kezd elegem lenni abból, hogy minden rólad szól. Szerződés ide vagy oda, ki fogok szállni ebből az egészből! Ha akarsz valamit ma még a városban leszek, de este az első géppel visszamegyek Amerikába! ' - nekem lenne megkönnyebbülés, ha kiszállhatnák ebből! Mi az, hogy minden rólam szól? A vicc az, hogy minden Róla szól!' Harry ilyen bemutatóm van, gyere el… Van néhány elintézni valóm a városban, vigyél el!... Fáradt vagyok, ehhez nincs kedvem… "

Idegesen dobom a konyhapultra a telefonom, amivel magamra vonom Adam figyelmét. El is felejtettem, hogy itt van. Magamra erőltetem a nyugalmat és megrázom a fejem, jelezve, hogy semmiség az egész, ő pedig visszatér a telefonhoz.

~ X ~

Adam még legalább egy órát a konyhámban ül, majd a szerződések lebonyolítására hivatkozva lelép. Én az óta is a konyhapultnál ülök, a fejem a kezemre támasztva. Fél kilenc környéke lehet. Kint a fújó szél a leesett hóval játszik, amit néha felkap és tölcsért képez, néha pedig az ablaknak löki. Megőrjít ez a csend, és nem bírok nyugton maradni, hiszen hirtelen annyi minden kavarog a fejemben. Például Nora és az utolsó ' Szerződés ide vagy oda, ki fogok szállni ebből az egészből! ' üzenete, vagy a koncertek, de leginkább az interjú. Mármint Becca. Mi a francot művel? Arra vár, hogy tényleg hangot adjak a vele kapcsolatos nem tetszésemnek? Megteszem, rajtam ne múljon. Tört már ketté karrier miattam, és akkor sem hatott meg, hát azt hiszi, hogy most más lesz? Tényleg nem ismer.

Szóval, most választhatok. Elmegyek Norához, meghallgatom ahogy elnyávogja minden problémáját, hisztizik egy sort, majd elmondja, hogy még egy ilyen és kilép a szerződésből. Vagy elmegyek a szerkesztőségre, ahol megkeresem a csajt, Beccát, és számon kérhetem. Talán nem éppen fantasztikusak a lehetőségeim a választás kapcsán, én mégis egyszerűen választok! Felkapom a kulcsomat a cipőm, majd a kabátomat és kilépek a hidegbe. A kocsi a ház előtt áll, beszállok és azonnal elindulok. Az utak tiszták, még a hó átfúvástól is mentesek, biztonságosak.

Huszonöt perc alatt érek át. Leparkolom a kocsit, és ahogy kiszállok, a hideg ismét körül vesz.

- Jó napot. - lépek a portáshoz.

- ’Napot.

- Fotózásra jöttem. Harry Styles. - végiglapoz egy kisebb köteg jegyzettömböt.

- Igen. Kávéért mentek, de hamarosan visszaérnek. Megvárhatja az irodája előtt. - a portás elmagyarázza merre kell mennem. Végig a folyósón, majd jobbra és a nagy üvegajtón át. A terem pontosan olyan, mint a filmekben. Tele van íróasztalokkal. Néhol egy-egy telefon csörög, amire jelenleg senki sem válaszol. Az iroda rögtön az ajtó mellett van, előtte pedig egy francos kanapé. Ez az egyetlen iroda itt. Leülök a kanapéra, és hallgatom a telefonok idegesítő csörgését, közben pedig azon gondolkodom, melyik lehet Becca író asztala.

Egyre több telefon csörög, ami az őrületbe kerget. Vajon az irodában ez mind nem hallható? Ennek reményében felállok, és úgy döntök, hogy további várakozásomat az iroda csendes falai közt töltöm. Alig érek a kilincshez, az ajtó kivágódik, valaki kilép rajta, és visszapattan a mellkasomról. Egy nagy papírkupac esik a lábamra. Azonnal lehajolok és felszedek egy lapot, amit frissen nyomtathattak.

' Andrew Cabott-tot meggyilkolták. ' - felszedek egy újabbat.

' Mr. Cabott gyilkosa szabadlábon védekezhet. '

Erre az esetre emlékszem.

Andrew Cabott volt a zeneipar legkeresettebb embere, 9 éve gyilkolták meg. Rettentő sikerei voltak, a világon mindenhol ismerték. Három segély szervezete volt, segített a Törökországban történt katasztrófa helyszínén, és rengeteget önkénteskedett a zene mellett. Jóban voltunk.

Egy rendezvényen voltunk, az autó baleset után, akkor még a másik négy sráccal. Liammel, Louisval, Niall-lel, és Zaynnel. Sőt, ezen a rendezvényen még Maya is részt vett. Egy hatalmas díjkiosztó ünnepség volt. Ő, mármint Maya és Eleanor külön, előre mentek, míg mi próbáltuk elhitetni az emberekkel, hogy minden rendben van. Hatalmas zsivaj kerekedett, amikor megláttak minket. Fotókat készítettünk, aláírást osztogattunk, miközben ők sikoltoztak, ezért ha nem halljuk meg a lövéseket, akkor mindezt a rajongásuknak tudom be. A biztonságiak azon nyomban ránk vetették magukat, és minden addig ott tartózkodó hírességet a legközelebbi kis raktárban bujtattak. Huszon ketten szorongtunk abban a lyukban, köztük Rihanna, Chris Brown, mi öten, néhány srác egy új együttesből, Selena Gomez, és még jó páran. A szívem a torkomban dobogott az ijedtségtől. Kintről hisztérikus sírás, kiabálás hallatszott. A rajongóink, a barátaink. Nem éreztem helyesnek. Maya és Eleanor.

- Te eléred Mayát? - kérdezte kétségbeesetten Louis. Már hatodszorra tárcsáztam újra, de nem válaszolt. Megráztam a fejem és tovább hívogattam, Lou ugyan így.

- Mi az isten van már? - kelt ki magából néhány perc múlva. Akármennyire is próbáltam hidegen viselkedni, a gondolat, hogy a sok lövés közül, az egyik őket, Mayát vagy El-t érte, megrémített, és cselekvésre késztetett.

Felálltam, és az ajtóban álló őrhöz siettem, akinek a kezében egy pisztoly volt.

- Engedjen ki. - követeltem. Mindenki elképzelheti mi volt a válasza.

Észérvekkel próbáltam meggyőzni, majd végül elmondtam a valódi okot, de egyre csak azt ismételgette, hogy ' Ezt a parancsot kapta. '

Ingerülten hátraléptem, mint aki megadja magát. Végignéztem a telefonok fényétől megvilágított térben. A nők némelyike sírt, és a látvány borzasztó volt. Egymást vigasztalták. Aztán ahogy Louisval összeakadt a tekintetünk, - már ő is állt, mellette pedig a másik három srác. - az aggódása, a kétségbeesése, az idegessége új erőt adott. A hirtelen mozdulattól mozdulni sem bíró őrt lefegyvereztem, és a felhúzott fegyvert ráemeltem. Hirtelen csend támadt a raktárban. Lélegzetvisszafojtva várta mindenki a folytatást.

- Engedjen ki! Csak engem.

- A francokat! - lépett mellém Louis.

- Én is megyek.

- Meg mi is. - így sikerült kijutnunk mind az ötünknek. Végig szaladtunk a fal mellett. Biztonságosnak tűnt, szóval tovább szaladtunk az adrenalintól felpörögve. Egyikünk sem igazán gondolta át azt, amit éppen tettünk. Nem tudtuk, hogy hová menekültek, ha egyáltalán sikerült nekik, vagy, hogy hol keressük őket. Hallottuk a szirénák, mentősök és rendőrök egyvelegének hangját, de egyelőre csak a távolból. - Van egy mellék bejárat.

- Én megnézem ott. - vállalkozott Niall. Teljesen úgy éreztem magam fegyverrel a kezemben, mint egy Bond filmben.

- Veled megyek. - mondta Liam.

- Srácok! - szólt utánuk Louis. Megtorpantak és visszanéztek.

- A telefonok megvannak?

- Nálam van. - emelte a magasba Niall.

- Oké, akkor hívjuk egymást. - és ezzel eltűntek. Hárman, Lou, Zayn és én, az adrenalin túlfűtve kiszaladtunk a szőnyegre, ahol a kordonok menedékébe, - nem rácsos, hanem acél kordon. - bújva, két fickó térdelt egy harmadik mellett, mellettük pedig egy nő. Még jó hogy felismertek minket. Behúzódtunk mi is a menedékbe, és ahogy egyre közelebb értünk felismertem az áldozatokat. Mr. Cabott és az akkori barátnője feküdtek holtan, egy-egy golyóval a fejükben. Letaglózott a látvány, és féltem, hogy ez a látvány fogad minket Maya és Eleanor esetében is, mert kettőnél több lövés volt! Néhány szó váltása után, megtudtuk, hogy rengetegen menekültek az épületbe, és volt még néhány sérült a tudomásuk szerint, de hogy nő vagy férfi, arról semmit sem tudtak. Louis telefonja rezegni kezdett, mi pedig egy emberként kaptuk oda a fejünket. Kihangosította, de Niall annyira halkan beszélt, hogy alig értettük.

- Beszélj egy kicsit hangosabban. - kértem.

- Itt csak rajongók és újságírók vannak.

- Értem. Van sérült? - érdeklődtem. Nem kívántam senkinek, de a tudat, hogy a két lány épségben van megnyugtatott volna. Bár ki tudja pontosan hány lövés is volt. Három, vagy négy? Esetleg öt?

- Nincs.

- Bemegyünk az épületbe.

- Bemegyünk mi is. - a kordon mentén végig, a végén pedig, mint akit kergetnek, siettünk az épületbe. Nem tudhattuk, hogy a gyilkos jelen van-e még, és ettől elkapott minket a félsz.

Bent már szabadabban, bátrabban mozogtunk. Míg Zayn a recepciós irodákat vizsgálta át, addig Lou és én a mosdókat. Külön váltunk. Ő a férfi, én a lány mosdóba siettem be. Felnyomtam a villanyt, ami megijesztette a bent lévőket, miközben be-be nyitottam a fülkékbe. Amint az első fülkében megláttak, kezemben a pisztollyal, felvisítottak.

- Nyugalom. Maya Smith-t és Eleanor Caldert keresem. - mondtam hangosan, hogy még a kiabálást-sírás kombótól is hallani lehessen. Mindenki a fejét rázta. - Narancssárga és fe... - ekkor berontott Louis is, amitől a bent lévőket egy újabb szívroham felé löktük.

- Niall és Liam, - maga elé tartotta a telefonját. - megtalálta őket. Néhány rajongóval vannak az étteremben. - nem kellett többet mondania, máris az étterembe tartottunk. Úgy rontottunk be, hogy az ajtó biztos hogy kupán találta a mögötte álló, vagy ülőt. Az étterem egyik sarkában ültek egy csoport fiatallal, akik még túl fiatalnak tűntek, hogy ilyent kelljen átélniük.

Maya és Eleanor egy-egy rajongót vigasztalgatott, akik a többieknél jobban ki voltak bukva.

- El? - lépett a lányokhoz Lou, mire azok felkapták a fejüket. Eleanor felállt és a nyakába ugrott. - Jól vagy? Nem esett bántódásod? - Louis mögött álltam, ezért Maya nem vett észre, csak mikor felállt a földről. A köztünk lévő távolságot egy pillanat alatt behozta és zokogva a nyakamba borult. Nem tétováztam. Elengedtem a fegyvert, ami a földre hullt. Mayát a derekánál fogva megragadtam és szorosan öleltem. Akkor és ott voltam a legboldogabb egy idő óta, mert jól volt. A világgal is szembe mertem volna szállni érte. Jól voltak, bár a pánik teljesen magába hálózta mind a kettejüket.

Feltekintek, kezemben a papírokkal és rögtön farkasszemet nézek vele. Az arca elsápadt, és szinte hallom, ahogy a szíve hevesen ver.

Andrew Cabott.

Becca Cabott.

És ekkor ölt alakot nyelvemen az első kérdés.

- Ki a frász vagy te?

II. évad / VIII. rész.

Mert csak az én szívem tört össze...

Nora az orrát ráncolja, mikor Jeff, az egyik biztonsági őr megjelenik, oldalán az újságíró csajjal.

- Ha nem bánjátok, egy pillanatra elrabolnám Harryt. - szólal meg Jeff. Bólintok, majd kilépek a körből, magukra hagyva a lányokat. - A rendezvény szervezője nem volt elragadtatva az ötlettől.

- Milyen ötlettől? - értetlenkedek. Tisztában vagyok vele mire is gondol. - Az újságíró csaj? - egy egész másodpercre hátra pillantok. Nora elvegyült a hírességek közt, Becca pedig zavarodottan áll ugyan ott, ahol az előbb hagytuk.

- Bármi van...

- Jeff. Minden kockázatot vállalok, nem lesz probléma. - mereven bólint, majd visszasétál a helyére.

- Hello, haver! - csap vállon egy erős kéz. Drake az. Nora volt munkatársa. Még az előző filmbemutatón ismerkedtünk meg, és szinte mondhatni, hogy egy hullámhosszon pendülünk.

- Hello. Mi a helyzet?

- Semmi kedvem nem volt ma ehhez a cécóhoz.

- Oh, ezzel nem mondasz újat.

- Lelépünk a film felénél? - oh. Igen. Erről a hullámhosszról beszéltem. Drake utálja az ilyen rendezvényeket. Baró dolognak tartja a forgatást, de az ilyen parádékat utálja.

- Ma nem. - rázom a fejemet.

- Akkor majd legközelebb. - int és át sétál a következő csoporthoz. Körbenézek a teremben, ami tele van vad idegenekkel. Olyanokkal, akikről az életben nem hallottam, vagy nem láttam őket. Szerzek magamnak egy pohár italt, és mielőtt még keresésére indulnék, drága újságíró barátocskám rám talál. Nem egészen tizenöt centivel lehetek nála magasabb, ezért mikor bele botlok, kicsit le kell tekintenem. Egy farmerkabát van rajta, és egy feszülős csípőfarmer. Nincs éppen meleg, csodálom, hogy nem fagyott meg odakint. Haját szoros kontyba fogta, és ugyan úgy ráncolja szemöldökét, mint az előbb Nora. Így sokkal határozottabbnak tűnik. - Woaw. Mi járatban? - először meghökken aztán kezeit ökölbe szorítva mérgesen tekint rám.

- Hogy mi járatban?- kérdezi fojtott hangon. - Te rángattál be ide, holott nekem ehhez semmi kedvem sem volt.

- Oh, hát sajnálom, hogy...

- Ez valamiféle bosszú, a tegnapi miatt? Mert azt borzasztóan sajnálom. - szakít félbe. Ha most az jön, hogy ő azokról semmit nem tudott, akkor helyben földhöz vágom magam! - Csak később adták át a listát. - sokáig bámulom, és közben azon tanakodom, vajon mennyi ebből az igazság, és arra az elhatározásra jutok, hogy ez a nap már csak nem lesz szarabb. Szóval, ha tényleg igazat mond,- egy a millóhoz. - akkor szórakozzunk!

- Oké.

- Mondom, hogy... - kezd védekezni, mint aki nem hallotta, amit az előbb mondtam. - Hogy mit mondtál? Oké? Mármint mit oké? Az, hogy elhiszed, vagy elfogadod a bocsánatkérésemet, vagy... miért nem fogom már be? Mármint. Oké. - felnéz rám, az arca kicsit kipirult.

- Megbocsájtom. - közel hajolok a füléhez, amitől összerezzen. - Azonban ne akarj következő alkalmat, mert kurvára elintézem, hogy soha többet ne alkalmazzanak. - szinte látom, ahogy megdermed a szóválasztékomtól, és annak tartalmától. Felegyenesedek, felé emelem a poharat, és ellépek mellette. - Apropó. - fordulok vissza. - Jó szórakozást. A teremben találkozunk. - mielőtt még elfordulnék, találkozik a tekintetünk. Egyszerre meglepett, dühös, és zavarodott. Ezekkel az érzésekkel hagyom magára és elvegyülök a tömegben.

~×~

- ... főszerepben Mattew Douglas és Emma Froes. Rendező,..

- Hol a kis barátnőd? - kérdezi Nora gúnyosan. Ami azt illeti, nem tudom. Már húsz perce, hogy mindenki elfoglalta a helyét, de a vörös kiscsaj nem érkezett meg. A film maga tíz perce megy, és kétlem, hogy eltévedet, hiszen hatalmas betűkkel lett feltűntetve.

- Biztos a mosdóban van. Mindjárt csatlakozik, ne aggódj. - vigyorgok rá. Megrázza a fejét, megforgatja a szemét, és ismét visszatér a tekintete a filmhez. A telefonom hangosan zenélve csörög, amivel magamra vonom néhány... na jó. Mindenki figyelmét. Azonnal előveszem a zsebemből és kinyomom. Lenémítom.

' Mi van?? ' - írom Jeff-nek.

' Ne haragudj, de akadt egy kis gond. ' - válaszol azonnal.

' Fasza, de nem engem fizetnek a kis, vagy, akár nagy gondok elhárítására..! '

- Harry! - suttogja dühösen Nora. - Mindenki téged figyel. Tedd már el az istenért, és koncentrálj a filmre!- hűha! Ennyire kedvesen dühös sem volt még rám. Biztos a mögöttünk ülő rendező teszi ezt vele. Bár bevallom, ezért az alakításáért már Oscar-t érdemelne.

A telefon újra rezegni kezd a kezemben.

' Felelősséget vállaltál a csajért aki a film helyett itt parádézik és el akar menni... A főnökség nincs elragadtatva a műsorától! ...? '

 Oké, ez azért több okból is érdekes. Parádézik és el akar menni? Hmm. Jeff nem sokszor szokott kiakadni, de ezeket olvasva nem tűnik elégedettnek. Felállok a helyemről és a sorok közt távozok anélkül, hogy Nora bármit is beszólhatna, bár a vagyonomat merem rá tenni, hogy később duzzogni fog.

Ahogy becsukom magam mögött az ajtót, meghallom valakinek a kiabálását. Gyorsabban szedem a lábam. A bejárathoz sétálok, ahol Jeff és még két társa állnak. A lányt sehol sem látom, és bár nem igen izgat, hogy haza ment-e, azért megkérdezem tőle.

- Elrohant a mosdóba, és azóta ki sem jött. - ó, szóval még itt tartózkodik? Azt gondoltam, hogy azonnal lelépett miután úgy beszéltem vele, ahogy. De nem. Úgy tűnik megvárta, amíg a tömeg bevonul. Utána megyek a mosdóba. Arra számítok, hogy bezáródott, de attól tartok az érzékeim a mai este nem igazán vannak a toppon. A mosdó tele van tükörrel, amin egyáltalán nem lepődök meg. A WC ajtók zöme nyitva, csak kettő a csukott. Valaki szipog, majd halkan felzokog. Talán nem tudja, hogy bejöttem?

- Hé. - szólalok meg. Az enyhe zaj elhal, és hallom, ahogy levegőhöz kap. Találomra kinyitom az egyik csukott ajtót és ott találom őt, a WC tetején ülve vörös, kisírt szemekkel. Sok mindent el lehet rólam mondani. Hogy bunkó vagyok, szarok a világra, alkoholista vagyok, egy éjszakás kalandok elkötelezett híve, és még sorolhatnám, de azt nem, hogy nem zavar egy lányt vagy nőt sírni látni. Ez anyámra és a nővéremre emlékeztet az utolsó nap, amikor láttam őket. Nem volt búcsú, nem volt ölelés, nem volt ' Viszlát ', egyszerűen csak zokogó édesanyám.

A konyhapultnál ült, emlékszem. Anya és Gemma. Maya akkor két hónapja ment el. Megőrültem. Teljesen kifordultam magamból, és ha ez nem lett volna elég, a banda is feloszlóban volt. A rajongók megbolondultak, az újságírók pedig a kelleténél is jobban ' piócák ' lettek. A rendőrség is a nyakunkon volt. Mayát keresték. Folyamatosan részegen mentem haza, mert egy pillanatra sem tudtam betenni a lábamat a londoni lakásba. Nem törődtem senkivel. A vendégszobában aludtam, mert nem bírtam elviselni a párnába ivódott tusfürdőjének, parfümjének illatát.

Hajnali három volt, mikor elindultam a konyhába egy fájdalomcsillapítóért. Akkor találtam rájuk. Anyám a tenyerébe borulva zokogott, és kihallottam a hangokból, ahogy a nővérem is.

- Nem bírom. - suttogta anya. - Ő sem bírja. Egyikünk sem bírja sokáig.

- Anya... - mind a ketten felzokogtak, és az a látvány összetört belül. Nem csak magamat, de a körülöttünk lévőket is tönkretettem. Sosem akartam bántani őket. A történtek tönkretettek mindent. Még akkor felmentem a szobámba, minden hang nélkül összepakoltam. Nem maradhattam ott tovább. A legelső Olaszországba tartó repülőre foglaltam magamnak jegyet. Reggel ötkor indult. Nem gondolkodtam a következő lépéseken, csak leléptem miután megbizonyosodtam róla, hogy Gemmáék visszavonultak. Az első banknál leszedtem a számlámról tizenötezer fontot, a kocsimat a parkolóban hagytam, és Olaszországba repültem. Elvágtam minden kötelet, és hagytam, hogy zuhanjak. A pillanatnak éltem, elérhetetlennek tűnt minden. A telefonom-kikapcsoltam és kizártam a külvilágot, kizártam a családom, a barátaimat és mindenki mást, aki számított valaha is valamit. Sok mindent sikerült elfelejtenem abban az időben, de azt a képet, mikor anyámat és a nővéremet sírni láttam, - miattam. - azt sosem felejtem el.

És most itt egy lány, aki nagy valószínűséggel miattam sír. Kevés dolog miatt érzem magam taplónak, de ez miatt, úgy igazán mélyen. Megköszörülöm a torkom, és próbálom eldönteni, mit mondjak most.

Bocs, hogy egy barom vagyok? Esélytelen.

Sajnálom, ha megbántottalak? A-a.

Beszéljük meg? Abból következtetve, ahogy épp mered rám, nem hiszem, hogy szóba akar állni velem.

Egyáltalán mit keresek én a lány mosdóban? Meg vagyok zavarodva? - Öm... - ismét megköszörülöm a torkom, beletúrok a hajamba és hátralépek.

- Kint megvárlak. - bólint, én pedig azonnal kihátrálok. Az ajtó mellett várakozok, és hallgatózok. Hallgatom, ahogy megnyitja percek múltán a csapot, hallgatom, ahogy az elektromos kézszárító beindul és percekig szárítja a kezét. SMS-ezek Max-nek, hogy szerintem lelépek.

' Minden ok? ' kérdezi.

' ja, megbirkózom vele.... ' - felelem. Visszaír, de nem nézem meg, mert kinyílik mellettem az ajtó. Némileg jobban néz ki, de még most sem az igazi. Hosszú vörös haja a vállára omlik, szemei vörösek a sírástól, és kerüli a tekintetem.

- Haza mennék. - mondja elhaló hangon. Már majdnem újra sírni kezd, de összeszedi magát.

- Persze. - kiegyenesedek, és visszasétálunk némán a bejárathoz. Jeff azonnal megjelenik.

- Haza tudsz menni? - fordulok Becca felé. - Felhívom az egyik barátom. - ránt vállat. A zsebéhez nyúl, majd Jeff-re tekint. - Már ha visszakapom a telefonomat. Meg a gépemet, a tásksámat és a kabátomat. - jegyzi meg gúnyosan. Hát persze, hogy elvették tőle ezeket, hiszen újságíró egy ilyen rendezvényen? A biztonságőr ökölbe szorítja a kezét, majd int egy másiknak, aki egybe hozza azonnal ide őket. Szinte ki tépi a kezéből a dolgait, és elsétálva az őrök mellett elhagyja az épületet.

- Honnan ismered? - kérdezi Jeff.

- Tegnap interjút készített velem. - mondom, mintha semmit sem jelentene, közben mélyen egy baromnak érzem magam.

Hívok egy taxit, ami úgy tíz perc múlva érkezik meg. Addig elköszönök néhány sráctól, akit ismerek, és megkérem őket, hogy ha Nora keres, mondják azt, hogy fontos dolgom akadt. Kilépek az épületből és azonnal rágyújtok. Marha rossz szokás, de a részemmé vált.

Kint csend van, csak néhány fiatal maradt még, de már ők is hazafelé indulnak. Hangosan nevetnek valamin, amit az egyik mondott. Beszállnak egy kocsiba. A nevetés és a jókedv hangját felváltja a kocsi zaja. Egy ősrégi kisbuszt vezetnek, ami elnyomja a más zajokat. Addig követem a kocsit a szememmel, míg el nem tűnik a kanyarban.

Csend van, és csak a város zaja az amit hallok. Autók hangját, ahogy elsuhannak az éjszakába, ahogy messze valaki ráfekszik a dudára, tinédzsereket az út másikoldalán, akik belevágnak az éjszakába, kutyák csaholását a közeli lakónegyedben, és egy halk, mégis hangos beszélgetést úgy körülbelül tíz méterre tőlem.

- Kérlek! Nem tudok hazamenni. - hirtelen rájövök honnét ismerős a hangja. Le lépek a lépcsőre és a hang irányába fordulok. Becca az épület falának támaszkodva guggol és a füléhez tartott telefonba beszél. - Azt otthon hagytam...Nem, azt hittem együtt megyünk vissza... Ne csináld már! Vienz. Non posso chiedere niente altro. Per Favore!... - oké. Ebből talán az utolsó szavakat értem, abban sem vagyok biztos. Vajon milyen nyelven beszélhet? - Uhg. Akkor mindegy... Oké, semmi gond... Haza sétálok... Igen... holnap... Ciao. - aha! Olasz. Olaszul beszélt. Leül a nedves hideg köre, fejét a térdére hajtja, és hallom ahogy újra sírni kezd. Vállai megrázkódnak a sírástól.

Argh! Miért kell neki mindig sírnia a jelenlétemben? Jobban tenném, ha most megfordulnék, hátat fordítanák neki, és úgy csinálnék, mintha itt se lettem volna. De a lelkiismeretem egy mocskos kis féreg. Belemászott a gondolataimba, és nem tudok szabadulni. Azt hittem az évek során sikerült megszabadulnom tőle teljes egészében.

Megáll egy kocsi nem messze az épülettől. Megérkezett a taxi. És micsoda egyszerűséggel tudnák most lelépni! De én mégsem teszem, hanem inkább eldobom a cigarettát, közelebb lépek, és megérintem a vállát.

- Szükséged van egy fuvarra?

- Nem. - rázza a fejét. Előhalászok egy zsebkendőt a zsebemből és felé nyújtom. Összehúzott szemekkel veszi el, és törli meg vele az arcát. Vajon mire gondolhat most?

És miért érdekel engem egyáltalán, hogy ő min gondolkodik?

- Hát, az előző beszé...

- Miért csinálod ezt? - mert komplett hülye vagyok? Igen, ez lesz az!

- Mit? Hogy segítek hazajutni valakinek aki rá szo...

- Nem. Nem csak erről beszélek! - szakít félbe felháborodottan. - Tegnap majdnem eltörted három bordámat, ma beviszel egy ekkora rendezvényre, ahol megfenyegetsz, hogy kurvára ki fogsz rúgatni, most meg haza akarsz vinni? - oké, talán nem is olyan nyuszi, mint hittem. - Nem vagyok egy plüss állat, aki csak úgy nyeli a hangulatingadozásaidat. Ember vagyok!-  Sok mindent el tudok viselni.. Amíg elegem nem lesz! Mert én is emberből vagyok!

- Baszok rád. - vetem oda hidegen. - Nem könyörgök neked! - aztán se szó se beszéd faképnél hagyom. Beszállok a taxiba és benyögöm az első címet, ami eszembe jut. Nehezen kapok levegőt, a gondolataim össze vissza cikáznak az agyamban. Lehúzom az ablakot, és hagyom, hogy a beáramló hideglevegő lefagyassza a nem kívánt emlékeket, mielőtt túl mélyre merülnék bennük.

~×~

- Uram! Megérkeztünk! - talán egy kicsit túlságosan is kikapcsoltam. Felhúzom az ablakot és kifizetem a fickót.
- Menjen vissza oda, ahonnan jöttünk. Egy vörös hajú lányt kell keresnie. Vigye oda, ahova ő akarja. – annyi pénzt adok a csávónak, hogy Becca akár a következő megyében is lakhatna, akkor is elég lenne.- Világos, tejeskávé hatású kabát van rajta, a neve Becca Cabott.

- Rendben. Viszlát.

- Viszlát. - becsukom az ajtót, és alig lépek hátra, a taxis elindul vissza.

Egyedül maradtam. Teljesen egyedül... Vagyis nem. Előttem, a főút túloldalán milliónyi halott. Ez a temető évszázadok óta itt van. Itt temették el a nagyanyám, az öregapám, és azoknak az őseit is. Itt nyugszik néhány régi ismerős, néhány régi szomszéd, és valahol köztük a legjobb barátom is. Louis.

- Jó estét fiatalember. - szólít meg egy öreg faszi. Majdnem behúzok neki, mert megijesztett, de még éppen idejében szedem össze magam. Sötét van, egy Temetőben vagyunk, ő pedig csak úgy megjelenik, és jó estét kíván. Volt ennek gyerekszobája?  

- Üdv. - köszönök, majd tovább megyek. Nem terveztem hosszú beszélgetésbe bonyolódni vele, ő azonban nem adja fel.

- Tudok segíteni? - valószínűleg úgy sem fog békén hagyni, sőt, ami azt illeti, lehet, hogy még segíteni is tud. Talán órák hosszát is kereshettem volna, ami itt kizárt! Ettől a helytől kiráz a hideg.

Lehet, hogy egy baromnak fogok tűnni, de most vagyok itt először. Nem voltam a temetésen sem, sem utána bármikor. Ugyan négy évem volt rá mégsem jöttem soha, inkább Amerikában éltem tovább az életemet, mintha semmi sem történt volna. Nincsenek kifogásaim. Borzasztó barát vagyok.

- Igen, valószínűleg. – fordulok felé. – Egy régi barátom - már ha nevezhetem még így, ezek után. – Louis Tomlinson sírját keresem.

- Louis? – végigmér, és próbálom türtőztetni magam. Most nem épp kioktatásra szorulok, hogy miért ilyen későn érkeztem, egyszerűen csak meg akarom találni a sírját! - Igen. – derül fel hirtelen. És még azt mondják, hogy nekem vannak hangulatingadozásaim. – Azt hiszem tudok segíteni. – megindul én meg szó nélkül követem. Út közben mesél az itt töltött éveiről, néhány furcsaságról, én pedig többször is elhatározom, hogy sosem fogok ilyen helyen dolgozni. Inkább haljak éhen! Elhaladunk egy sir mellett, - George Welotrewi - aminek tetején virágok hada áll, és eszembe jut, hogy nem hoztam virágot. A francba! Lelassítok, és amíg az őr a kalandjairól dumál  én lenyúlok egy szál virágot.

- Kösz, George. – suttogom, és szedem a lábam, hogy beérjem, de ő megáll, én pedig majdnem belefutok. Egy hatalmas vas kerités előtt álltunk meg.

- Ez mi? – kérdezem, míg előszed egy marék kulcsot, kiválaszt egyet és a zárba dugja. Lelki szemeim előtt látom, ahogy nem találja el a kulcsot, ezért most itt fogunk szobrozni egy ideig, míg mindegyiket belepróbálja, de nem! Elsőre sikerült neki.

- Csak engedéllyel lehet belépni. – engedéllyel? Miféle engedéllyel?

- Milyen engedéllyel?

- A fiú halála után, a szülőktől kapott a temető vezetése néhány nevet akik beléphetnek. Ugyan így van a bent lévő többi halottal. – nos, nem rossz ötlet. – Látni a kellett volna. A srác temetése után rajongók ezrei érkeztek, és lepték el végső ajándékaikkal, virágokkal, fényképekkel a kaput, és még az utcát is. Utoljára ilyet Diana halála után láttam. Nagyon szerethették. – úgy bizony. Nagyon szerették. Ebben biztos lehet.

- És, - köszörülöm meg a torkom és össze szedem magam, mielőtt még sírni kezdenék itt lelőve az „engemaztánmindenhidegenhagy” imidzsem. – kik azok, akiknek engedélyük van?

- A család, a menyasszonya, - Eleanor? Eleanor a menyasszonya volt? Na most még inkább a mélyben érzem magam. Nem tudtam. Mármint, persze, hogy nem tudtam, hiszen mindannyiikat kizártam az életemből. Pedig Louis mentségére legyen mondva, Ő aztán próbálkozott! Ami azt illeti a saját magam felhúzott falai voltak a legkizáróbb okok, hogy én valaha is hazajöjjek, vagy tartsam a kapcsolatot bárkivel is. Túl magas volt. Áttörhetetlen. – egy két iskolai barát, Liam Payne, Zayn Malik, Niall Horan, és ön, Harry Styles.

- Honnan tudja, hogy én vagyok az? – oké. Ez hülyeség. Angliában vagyunk, ahol majdnem minden újság és tévé tele van a bandával...

 - A fiú menyasszonya...

- Eleanor. - suttogom inkább magamnak, de a fickó bólint.

- Igen ő. Nos, ő mindig megkérdezi, hogy járt-e itt. Egyszer részletes leírást is kaptam önről, és ahogy besétált, egyből tudtam, hogy ön lesz az. - Eleanor folyamatosan rólam kérdez? Mindig is bírtam a lányt, és egész jól kijöttünk. A barátja... a vőlegénye volt a legjobb barátom, ő pedig egy igen erős lány. Túltette magát minden megpróbáltatáson, és ezért tiszteltem őt.

- Elől leszek, ha végzett. Elölről az ötödik sorban találja. - int. Addig állok, egyhelyben amíg el nem tűnik a sötétben, és csak akkor lépek be. Jó néhány sírkő van itt, ezért nehézkesen, de végül kiszúrom. Egy szerény, szinte mindennapinak mondható sírkövet kapott. Nincs fényűzés, nincs csicsás felirat, egyszerűen csak a hétköznapiak.

Louis William Tomlinson 

1991-2019 

élt: 28 évet