II. évad / IV. rész.

Imádkozom Istenhez, akiben nem is hiszek…

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy miért teszem, amit teszek, nos, nem tudom. Az elején csak jó ötletnek tűnt vele lógni. Nem volt veszítenivalóm.  Tavaly nyáron történt. Egy filmbemutatón találkoztunk. Még javában ment a film, amikor meguntam, és megléptem a teremből. Utam egészen az épület bárjáig vezetett, ahol rögtön legurítottam két vodkát.

-  Értem én. – lépett mellém. Picit oldalra fordultam, hogy jobban lássam. – Nem életem alakítása, de ennyit tudtam kihozni.
- Magadból?

-  Ha-ha. Nem. A forgató könyvből. A rendező egy pancser. Két Whiskey-t, legyen szíves.

-  Bocs, de ez a film szar. – mondtam ki kerek perec.

- Igen, tudom. De valahol el kell kezdeni. – sóhajtott fel. Mikor megérkeztek az italok, egyet felém tolt, egyet pedig ő ivott meg. – Egyedül jöttél?

-  Ja.

- Én is. Nora Hunt vagyok.

-  Harry Styles.

-  Tudom. – felnevetett, mintha valami nagyon vicces történt volna. -  Mindenki tudja.

- Kérnek még valamit? – kérdezte a pultos, mikor elvette az üres poharakat. Mielőtt válaszolhattam volna, Nora beszélni kezdett.

-  Nincs kedved nálam folytatni? – vicces volt. A film főszereplője, lelép a premierről? Abszurdumnak tűnt, azonban háromnegyed órával később már a kanapéján ültem.

-  Sajnálom. – szabadkozott, mikor kilépett a fürdőszobából, ezúttal egy rövidnadrágban, egy toppban, smink nélkül. – Utálom, mikor a stylist azt hiszi, hogy egy Barbie babát kell készítenie belőlem. – a konyhába sétált, amit csak egy pult választott el a nappalitól. – Kérsz valamit inni? – mind a ketten tudtuk, hogy miért vagyunk ott, és végül két üveg vörösbor után meg is történt. Pár héttel később már nem is emlékeztünk egymásra. Másfél hónap múlva egy rendezvényen ismét összefutottunk, és újra az ágyában kötöttünk ki. Másnap megkeresett a menedzsere, és szerződést ajánlott. Csak néhányszor kell megjelennem vele a nyilvánosság előtt, és ha éppen nincs fellépése a This Time-nak, akkor a filmbemutatóin, vagy rendezvényeken,- és hatalmas összeg csúszik a számlámra. Adam szerint jó üzletnek tűnt. Nora feltörekvő sztár volt, és ezzel a figyelemmel, ami körbevett minket, a mi rajongótáborunkat is növelhettük. Na, nem mintha híján lettünk volna a rajongóknak, de koránt sem akkora, mint a One Direction idején. Így aztán bele mentem. Nem tekintettem rá, és a mai napig sem tekintem igazinak. Egyszerűen csak egy üzlet, amiből mind a ketten jól jövünk ki. Arról nem is beszélve, hogy a szexuális igényeinket is kielégíthetjük.  

Az újságok azonnal elkezdték a hülyeségeiket nyomatni, miszerint hat és fél év után feladtam Maya keresését és „végre” tovább léptem. Hogy végre beletörődtem abba, ami történt. Soha, egy pillanatra sem néztem nőre úgy, ahogy…nevezzük nevén, Mayára. 

Norával jelenleg négy hónapja csak telefonon beszélünk néha-néha. Beindult a karrierje, és most Amerikában forgatnak. Vagy egy hétig még nem jön vissza Angliába. Legalábbis tegnap este ezt mondta. Éppen ezért lepődök meg, amikor észreveszem, hogy a „közös házunkban” égnek a lámpák. Amikor nincs a városban, akkor a saját lakásomban lakom, mert ez igazából nem az enyém, és nem is vagyok hajlandó a kelleténél több időt itt tölteni. Most is csak azért jöttem vissza, mert Nora állítólag kapott valami forgatókönyv féleséget, amit megkért, hogy postázzam át neki Amerikába, mert nem várhat.

Belépek a lakásba, és megcsap a frissen elkészült kaja illata. A hasam fenyegetően hangosan kordul meg. Beljebb sétálok és meglepődök, mikor észreveszem őt a kanapén.

-  Szia. – köszönök, de nem válaszol. Haja szoros copfban van felfogva. Egy bizonyos szögből látszik, hogy fülhallgató van a fülében. Nem hall. Mögé sétálok, és egy picit meghúzom a haját. Majdnem elejti a telefonját.
- Szia. – feláll a kanapéról és rám mosolyog. – Meglepetés!
- Hogy-hogy itt vagy?
- Erre a hétre szabadnapot kaptam. – ránt vállat. – Rendeltem kaját. – hát persze, hogy rendelt. Nora sosem készít, ő csak rendel. Azt mondja így is keveset van itthon, és a szabadideje is kevés, ezért nem pazarol ilyenekre az idejéből. – Együnk. – int az étkező felé. Levetkőzök, és követem őt.
- Hogy haladtok a filmmel?

-  Jól. Már csak egy hónap és készen leszünk. – egy doboz kínait tesz elém, majd magához is vesz egyet. – Jó étvágyat.

- Viszont.

- És ti hogy haladtok az új albummal?

- Jól. Még felveszünk egy számot a napokban, aztán végeztünk is. – mondom már teli szájjal. Nora meghallgatja a zenénket, de nem igazán van oda érte. Az elmúlt időben jó néhány koncertünkön volt, de általában meghúzódott a színpad mögött a hangszigetelt szobában.

- Melyiket? Meséltél már róla?

- Nem. Ezt tegnap írtam. – tegnap este, amikor az interjú után felmentem a hegyre. Az interjú után. Az egész éjszakát ott töltöttem. A kocsiban aludtam, majd ma reggel olyan négy körül értem haza.

- Játszd el. – kéri.

- Tessék? – mint említettem Nora nem igazán van oda a zenénkért.

- Játszd el nekem. Kérlek.

- Most? – miért? Miért akarja, hogy eljátsszam?  - Még nem tudom annyira. És se gitár, se semmi. – mikor már azt hinném, hogy végre feladta, feláll, megragadja a kezem és a nappaliig el sem enged.

- Ülj le. – utasít. Így teszek, ő pedig beszalad a szobába, ahonnan kezében egy gitárral tér vissza. Egy akusztikus gitárral. – Ezt holnap szerettem volna oda adni, de az alkalom így hozta. Szóval előre is boldog születésnapot. – a kezembe nyomja majd egy puszit a számra. Nem tudom, mit mondjak. Holnap lesz a születésnapom? Évek óta nem is foglalkozom vele, csak lerészegedek, és másnaposan felkelek. Így időm nincs rágondolni. – Na! – leül velem szembe a fotelbe. – Énekelj.

- Nora.

- Kérlek! – nyafogja. Nagy nehezen, de beleegyezek. Behangolom a gitárt, és előveszem a farzsebemből a papír zsebkendőt, amire tegnap felfirkantottam és játszani kezdem a hozzá elképzelt akkordokat. Nyelek néhányat mielőtt elkezdem, de aztán nem húzom tovább.

-  Meddig akarsz még tönkretenni? Meddig várod még el tőlem, hogy tűrjem a hangulatingadozásaidat?

-  A rohadt életbe! – az első kezembe akadó dolgot vágom a falhoz. – Nem lehet rajtad kiigazodni!

- Hogy rajtam? Harry, napok óta kerülsz, és még csak annyit sem mondasz, hogy szia. Már ha véletlenül haza tévedsz. Három napon belül összeházasodunk, akkor is dolgozni fogsz?- szólásra nyitom a számat, de egy hang sem jön ki belőle. – A tortaválasztásra is megbeszéltük, hogy együtt megyünk. Háromnegyed órát vártam rád ott ma. Hívtalak is. Végül új időpontot kértem, mert nem jelentél meg. És elérni sem lehetett. 

- Sajn…

- Figyelj. Ha nem akarod már ezt az egészet, akkor rendben. - mondja remegő hangon. - Feldolgozom. Meg tudom csinálni. Da ha akarod, akkor figyelj oda egy kicsit. Kérlek. Nem tudom meddig bírom még.

- Állj meg egy pillanatra! – az egész emelet a veszekedésünktől hangos. – Mégis hogyan képzeled, hogy ilyenekkel vádolj? Elfelejtettem, oké? Mondd, hogy te még sosem felejtettél el semmit! Nem vagyok tökéletes, Maya! Kibaszottul tudod, hogy mit vállaltál, amikor összejöttünk, majd igent mondtál.  – felkapom az első kezembe akadó dolgot,- egy vas ceruzatartó. - és nem is olyan messze a fejétől, a falhoz vágom. Összerezzen, sírni kezd. Hirtelen felkapja a táskáját és sírva kiszalad az ajtón. Nos, az, akié ez az iroda, nem lesz elragadtatva a látványtól. – Maya! – üvöltöm utána. Idegesen a hajamba túrok és utána szaladok. Mire leérek, ő már a bejáratnál van. - Maya! – ismétlem, de ezúttal sem áll meg. – Állj meg, a kurva életbe. De ő csak szalad, egyenesen az autóhoz, amit pár napja vásárolt. A vezető felöli oldal, a főút felé van, ezért anélkül, hogy körülnézne, lelép az útra. Az autós dudál, de már késő. Maya megfordul és rémülten néz rám. Tekintetünk összeakad, és azt tátogja „tönkretettél”.

Teljesen leizzadva ébredek fel. Vagyis inkább ijedek fel. A szemeim felpattannak, és zihálva ülök fel. Csak álom volt. Az órára pillantok a szekrényen. Hajnali kettő múlott hat perccel. Az oldalamon Nora alszik. Teljesen meztelenül a fürdőbe megyek, ahol veszek egy hideg zuhanyt. Kiűzök a fejemből minden gondolatot, és csak azután zárom el a csapot. Megtörölközöm és már a farmeromban, a pólómat húzva megyek vissza a szobába. Csendben teszek-veszek, még lámpát sem kapcsolok. Az ágy szélén ülök, és a cipőmet húzom, mikor végig simít a hátamon.

- Nem maradsz? – kérdezi.

- Holnap korán be kell menjek a stúdióba, hogy felvegyük a dalt.

-  Miért nem mész innen?

-  Mert össze akarok szedni még néhány dolgot. – szinte minden alkalommal eljátsszuk ezt, és csak akkor maradok, ha nagyon ki vagyok ahhoz ütve, hogy hazavezessek. Ő pedig csendben marad, és visszaalszik. Azonban ez alkalommal nem.

- Róla írtad azt a számot, ugye?

- Miről beszélsz? – sosem kérdezősködött felőle.

- Annyira szeretném, ha egyszer engem is annyira szeretne valaki, mint te őt.

- Mi a fasz van? – felkelek az ágyról és mérgesen tekintek rá. Most mi van? Ezek össze fogtak ellenem? Tegnap az a riporter csaj, ma ő? Mindenki meghülyült?  – Neked megártott az amerikai levegő?

- Csak egy egyszerű kérdés volt, utána pedig egy egyszerű kijelentés. Most mit húzod ezen fel magad? – ő is ki kel az ágyból. Maga köré tekeri a takarót és elém áll.

- Hogy min húzom fel magam ennyire? Nora, te szívtál valamit?

- Te hülye vagy? – nevet fel szarkasztikusan. – Na, mindegy. – fejét rázva elindul a mosdóba. Az ajtóban megáll, és leengedi magáról a takarót. – Ha gondolod, csatlakozz. – mondja, majd meztelenül a fürdőbe sétál. Akármennyire is élvezném, most annyira ideges vagyok rá, hogy nem hogy csinálni nincs kedvem, de vele beszélgetni sincs. Hallom, ahogy megnyitja a csapot. Felveszem a szekrényről a telefont meg a karórám, összeszedem a kabátomat, cipőbe bújok és mérgesen indulok el, magam mögött becsapva a bejárati ajtót.

Hát Boldog Születésnapot nekem.