II. évad / XI. rész

Végre talált valakit, aki számára ő a legfontosabb.

1 hónappal később

Lefogadom, hogy senki sem álmodik arról, hogy huszonkilenc évesen majd egy a Castle sorozatba illő sztori egy fontos szereplőjévé válik, ahol egy kilenc éve lezártnak tekintett gyilkosság után nyomoz a meggyilkoltnak a lányával.

Akiről mellesleg nem tudott senki sem, hogy létezik.

Andrew igazán jó munkát végzett. Becca tizennégy éves volt mikor meghalt az apja. Féléve lakik Londonban egy barátjával, Cameron-nal aki a rendőrséghez épült be. Így ketten próbálták felderíteni az eltitkolt részleteket.

- De hát a fickót régen lecsukták. Néhány nappal a gyilkosság után kapták el a lakásán. - mondtam az egyik találkozásnál.

- Nem. Rossz embert kaptak el, nem érted? - nem. Egyáltalán nem értettem! A fickót elkapták, és mindent bevallott a bíróságon. - Túl gyorsan elült ez az ügy. Betiltották, hogy az addig kinyomozott információkat lehozzák az újságokban, - felemelte a papírt amit akkor fénymásolt, mikor rajtakaptam. Elvettem tőle és elolvastam. Azt a cikket tényleg betilthatták, mert sosem hallottam a benne írt dolgokról. - vagy csak a tévében megemlítsék. A jelenlévőknek tweetelni sem szabadott róla. Titeket nem figyelmeztettek? - ha jól vissza gondolok akkorra, akkor mintha megkértek volna bennünket, hogy ne igazán írjunk róla és ne nyilatkozzunk. Akkor nem értettem, de most valahogyan kezdett összeállni a kép. Bólintottam. - És mit mondtak?

- Nem tudom. Talán, hogy a közönségre való tekintettel ne twitterezzünk erről, mert épp eléggé borzalmas ami történt.

- Igen. És nem volt fura ez a hatalmas média csend az ügy körül? Mármint, úgy értem apám irtó híres volt. Tudom, mert nyomon követtem és megvettem minden újságot négy éven keresztül és hidd el, nem ezer újságról beszélek, hanem a tízszereséről. Köbö. - jól belegondolva, tényleg érdekesen hamar elült a nyomozás, de hát mit nyomozzanak, ha egyszer megvolt a gyilkos?

- Érdekes. - gondolkodtam hangosan a papírok felett görnyedve.

Most talán felteszitek a kérdést magatokban, hogy én mégis hogyan jövök ehhez én.

1 ; Andrew a barátom volt.

2 ; Ha mi, a jelenlévők is benne voltak egy gyilkosság eltusolásában, még úgy is, hogy egyáltalán nem tudtunk róla, akkor az rám is tartozik!

3 ; Ha már ennyire belekerültem, akkor belegondolva Beccával és a haverjával ellentétben, nekem vannak kapcsolataim.

4 ; Miután elmagyarázta nekem, hogy mire készül, visszavezettem az egészet az előzményekre, amikor sírni láttam őt a vécében és már értem miért olyan fontos neki. Talán egy apró kis részem sajnálja az egészet amit tettem, és segíteni akar neki.

A Washingtonból London felé tartó járaton ülök. Ma este lesz a turné sorozat nyitó koncertje. Max, Chris és Adam már a helyszínen vannak. Köbö három óra múlva landol a gép. A reptérről zavartalanul a lakásomra megyek majd, ahol lezuhanyozok és egész este ötig alszom, aztán felkelek beszállok a kocsiba amit Adam bérelt, hogy elvigyen a koncert helyszínére ahol megeszem a nekünk rendelt kaja felét, felmegyek a színpadra, ahol eléneklem néhány új és sok régi dalunkat, aztán visszaszállok a kocsiba ami oda vitt, de most majd a másik két sráccal együtt, és elmegyünk a reptérre, felszállunk egy Ausztráliába tartó gépre és a gépen majd ismét alszok amíg meg nem érkezünk.

Ahogy most is teszem amíg nem landol a gép.

Persze, mindez működött is volna, ha egy Hollywood-i filmben lennénk.

A gép megérkezése után a repteret rajongók hada szállta meg. Szeretem a rajongóinkat, de nem szeretem, mikor tömegesen támadnak. Amikor valaki oda jön az utcán egy aláírásért és vagy egy képért, az sokkal másabb, mint mikor tömegestül jönnek. Hihetetlen az egész. Biztonsági őrök tömkelege kísért egy 'titkos ajtóhoz'. Már éppen beléptem volna, mikor valaki felkiáltott a sorok közül.

' Ő ÖT ÉV UTÁN IS VELÜNK VAN! TE HOL VAGY? '

A lépcsősor alján ülök és a telefonomon dobolok az ujjaimmal. Pontosan tudom kire gondolnak. Pontosan ma öt éve annak, hogy Louis meghalt. Ezek az emberek minden bizonnyal rajongók voltak. Mindig is csodáltam őket, hogy össze tudnak tartani.

 Directioner-ek 

Atyám, mennyire régen volt mindaz, amit magunkénak tudhattunk. A mieink voltak. Harcoltak értünk, ragaszkodtak hozzánk és ' vigyáztak ránk'. Annyi mindent köszönhetünk nekik!

- Kimegyek. - azt hiszem mind a három őr most kapott szívrohamot helyben. Fogjuk a napok óta tartó alváshiányra amit éppen tenni készülök!

- De uram...

- Ne. - elmegyek mellettük, mély levegőt veszek és ahogy kinyitom az ajtót, minden olyan mint akkor volt. Sikoltozó lányok, villogó vakuk... A biztonságiaknak és a rendőröknek sikerült némileg visszaszorítani a tömeget, és kordont húzni eléjük.

- Tudna hozni nekem egy széket? - kérem meg az egyik őrt. - Meg ha van akkor valamit amibe beszélni tudok úgy, hogy mindenki hallja amit mondok. - bólint és elszalad. Esküszöm, mikrofont előbb szereztek nekem, mint széket. Végül mikor már székem és mikrofonom is van, felállok a szék tetejére és elcsitítom a tömeget. - Egy kis csendet szeretnék kérni! - amint elhalkulnak folytatom. - Vegyétek elő a mobilotokat, kamerákat, vegyétek és terjesszétek. - telefonok és kamerák tömege emelkedik a magasba néhány Louis-os plakát mellé. - Hello. Tudom, hogy miért vagytok itt. - mély levegőt veszek és végig nézek a tömegen. Ez a látvány visszavisz a kezdetekhez.

Mi lett volna, ha nem oszlunk fel? Ha meg tudjuk oldani a problémát és együtt maradunk? Vajon még máig együtt lennénk, vagy így is utolért volna a végzet? Ezt már senki sem tudja meg, de abban biztos vagyok, hogy barátok maradtunk volna.

- Mikor azon az ajtón tuszkoltak befelé, valaki azt kiabálta, hogy ' Ő ÖT ÉV UTÁN IS VELÜNK VAN! TE HOL VAGY? ' - a hangom elcsuklik, és minden nesz elhal, csak a gépre felszállást jelző hangocskát lehet hallani a hangszóróból. - Nehéz most itt állni és erről beszélni, - a szabad kezem zsebre dugom. - de nekem is hiányzik. Az életem mellékvágányon közlekedik egy ideje, és ezért kellett négy év ahhoz, hogy elbúcsúzzam tőle. Nem beszéltünk már egy ideje mikor meghalt, bár ő próbálta helyre tenni a dolgokat. Tudtam, hogy számíthatok rá. Olyan személy volt, aki mindig ki tudta hozni a legjobbat az emberből. Nagyszerű barát volt. Egy fantasztikus embert vesztett el a világ, és néha azt kívánom bár én ültem volna abban a kocsiban. - amint kimondom mindezt, rádöbbenek, hogy éppen egy csoport vadidegen előtt beszélek az érzéseimről. De hát ezek az emberek mindig támogattak, tartozom ennyivel, hogy bocsánatot kérek tőlük. - Bocsánatot kérek mindenkitől, akinek valaha csalódást okoztam.

- Ez nem hozza vissza őt! - kiáltja valaki.

- Tudom. - a hangom ismét elcsuklik, és érzem, ha tovább állok itt, akkor ebből sírás lesz. Pedig én utálok sirni!

- Szeretünk Harry!

- Akkor terjesszétek! - nyelem vissza a könnyeket. Talán kicsit meggondolatlan voltam mikor a következő szavak elhagyták a számat. - Ma este a This Time koncertet tart Londonban. Minden valaha volt Directioner, illetve minden rajongó jöjjön el a ma esti koncertre. A belépés ingyenes. Akik pedig már jegyet váltottak rá, azoknak visszaadjuk a pénzt! Directionerek, húzzatok valami vöröset. Készítsetek táblákat, plakátokat. Terjesszétek! Osszátok meg Facebookon, Twitteren, Instagram-on, mindenhol ahol csak tudjátok! Ma este az O2 stadionban várunk mindenkit, 6:30- as kezdettel.

Az este értem érkező kocsiban ülve már kissé parásabb a helyzet. Adam szinte azonnal értesült a kis magán akciómról, és bár nem volt elragadtatva tőle... Oké, egyáltalán nem tetszett neki, de amint elmagyaráztam a tényleges okot megértette. Kissé zsörtölődve, de elfogadta a visszafordíthatatlant és elment intézkedni. Sosem izgultam még ennyire egy fellépés előtt. A telefonom folyamatosan csörög és a hangpostám is tele van. Az alvásból csupán forgolódás lett. Nora már vagy ötvenszer hívott, én azonban csak lenémítva a telefonomat, semmibe vettem. Talán egyértelmű, hogy nem voltam aznap nála mikor visszautazott Amerikába. Azóta nem beszéltünk, én nem hívtam és ő is most keres először. Ahogy befordulunk a helyszínhez még jobban rettegek. Az órám szerint 6:23 van, de még mindig kígyózik a sor a bejutásért küzdve. A hátsó bejáratnál megyek be, ahol Adam rögtön nekem támad és bár türtőzteti magát, ám ahogy belépünk az öltözőbe kijön minden dühe amit a telefonban elfojtott.

- Ígérd meg, ho...

- Sosem csinálok ilyet. Ígérem. - emelem a magasba a kezem. Ekkor robognak be a srácok is, Max és Chris.

- Egy állat vagy! - mondja Chris. Hátba vereget, ledobja magát a kanapéra és végigfekszik rajta.

- Sajnálom srácok, de muszáj volt.

- Semmi sem muszáj, haver. Úgy érezted, hogy ezt kell tenned, hát tedd meg. Mi pedig segítünk. A legjobb haverod volt, és ezt vágjuk. - bólint Max.

- Szóval, nem gond?

- Hogy gond-e? Ember! Tudod kik jöttek el ma este a kis akciód miatt? - lelkendezik Chris a kanapéról.

- Nem, de tudni akarom? - felbontok egy vizet és iszom egy kortyot. Már csak a gondolatra, hogy újra teltházas koncertet kell adnom kiszárad a tokom.

- Nem. - rázza a fejét Max jelentőség teljesen. - Nem akarja tudni! - ok. Talán máskor furcsállnám mindezt, de nem ma, amikor minden a fejére állt.

Csupán 6:53 -kor tudtunk kezdeni. Kilesni sem mertem, hogy mekkora tömeg, ezért csak akkor láttam meg, amikor kiléptünk a színpadra. A stadion szó szerint tele van! Esküszöm egy hajszálnyi hely nincsen! A stadion vörösbe borult.

- Ó ember! Ez brutális. - nyögi mellettem Chris. Felnevetek, mert én ismerem ezt az érzést, és imádom. A közönség tombol.

- Sziasztok! - kiáltom a mikrofonba. - Akkor kezdhetjük? - Max eljátsza az első akkordokat, mire megőrül a stadion. És én még azt hittem, hogy senki sem fog eljönni!

~X~ 

- Rendben. - leülünk a székekre. Chris egy gitárt ad a kezembe, mert most egy olyan dalt készülök előadni, amit ma délután írtam. - Ezt a dalt, ma írtam, szóval még a srácok sem hallották. Ez nektek szól, ez a tiétek! A címe pedig: " Milyen érzés. " - mielőtt elkezdeném Max-hez hajolok és a fülébe súgom. - Ismertek néhány dalt a régi One Direction Four albumról? - bólint. - Király. - visszafordulok a mikrofonhoz, megtörlöm izzadó homlokom és végig nézek a közönségen a sok piros cuccos emberen. - Akkor csapjunk bele.

( saját szerzemény. MINDEN JOG FENNTARTVA! )

 What is feels like

Ülünk a sötétben, egy lámpa alatt.

Figyeljük, ahogy az autók száguldanak.

Minden olyan, mint egy hullócsillag.

Talán nem mondtam, de gyönyörű vagy.

Mi történik a sötétben?

A szemeid ragyognak.

Az őrületbe kergetsz, a vörös cuccodban.

És a nyár jött és ment.

Most a kezemben tartom a világoz.

Jelenleg elég erősnek érzem magam

Ahhoz, hogy végig nézzem ahogy zuhanunk.

Látom a kezdetet, ahol minden kezdődött, de az

Mit sem számít már.

Mert amikor rájössz, hogy vége,

Hogy hagytad kicsúszni a karjaidból,

Amikor minden összetört, megjavíthatatlanul,

Mostmár tudom milyen érzés.

Mert sosem ölelheted újra.

Sosem tarthatod őt éjjel

El kell mennem valahova, mielőtt még túl

Mélyre zuhannék.

Ez az amit a legjobban csinálsz.

Elsétálsz úgy, hogy a végén a szoba üres nélküled,

 Pedig az zsúfoltságig tele van.

Én mégis egyedül állok.

Most a kezemben tartom a világoz.

Jelenleg elég erősnek érzem magam

Ahhoz, hogy végig nézzem ahogy zuhanunk.

Látom a kezdetet, de a vég arcon vág.

Mert amikor rájössz, hogy vége,

Hogy hagytad kicsúszni a karjaidból,

Amikor minden összetört, megjavíthatatlanul,

Végleg, reménytelenül...

Most már tudom milyen érzés.

( a szöveg saját szerzemény! MINDEN JOG FENNTARTVA! )

A tömeg tombol és éljenzik. A fényeket leoltották zene közben, így csak a telefonok fényét lehetett végig látni. Mintha millió csillag lenne az égen. Még vagy hat számot eléneklünk, mielőtt az utolsó dalhoz érnénk. Tartunk egy kis megbeszélést, ahol elmondom melyik számra gondoltam zárásként, a srácok meghallgatják, aztán visszavonulunk a színpadra. Max első dolga, hogy csináljon egy képet a tömegről.

Ezt mindig Niall és Liam csinálta.

- Rendben srácok. - lépek újra a mikrofonhoz. - Remélem sokan készítettetek plakátokat. Nos, emeljétek a magasba, és énekeljetek velünk. – nem ismerik fel azonnal, de ahogy eléneklem az első mondatot, a stadionban egy emberként kiáltanak fel.

 Ki lesz az első, aki elindítja a küzdelmet?

Ki lesz az első, aki elalszik ma este?

Ki lesz az utolsó, aki elhajt?

Ki lesz az utolsó aki elfelejti ezt a helyet?

Felváltva tartjuk

Megfogjuk valaha is tanulni?

Az űr köztünk

Egyre nagyobb

Nehezebb elérni

Annak ellenére, hogy én próbáltam.

Az űr köztünk

Őrzi minden titkunkat

Szótlanul hagyva minket

És nem tudom miért.

Ki lesz az első, aki kimondja " Viszlát" ?

A táblákat magasra tarják így el tudom olvasni miket írtak rá.

' Csinálhatunk néhány Éjféli Emléket '

' Te és én '

' Directioner örökké '

Együtt énekeljük a dalt, és miután vége, még adunk néhány ráadást a This Time első albumáról való számokból, aztán elbúcsúzunk és mindent az emlékezetükbe vésve távozunk a színpadról.

- Ez állat volt! Imádtam haver! - örvendezik Chris.

- Láttad azt a csaj aki... - nem tudom végig hallgatni, amit mond, mert Adam ragadja meg a vállam és kihúz a srácok közül.

- Igen?

- Van néhány ember az öltözőben aki találkozna veled.

- Velem? - talán erről beszéltek a srácok koncert előtt. Bólint, aztán lelép. Megtörlöm a pólómba az izzadt arcomat és benyitok az öltözőbe. Egy lány ül a kanapén egy divatlap fölé görnyedve. Hosszú haja arcába lóg, ezzel takarva arcát. Ahogy becsukom, az ajtót megriad, és felkapja a fejét. Ó istenem. Szóval eljött a koncertre?

 - Eleanor? - suttogom.

- Szia Harry. - feláll és szinte szaladva a nyakamba veti magát. Percekkel később elenged és végig néz rajtam. Látom a száját mozogni, de mintha nem az ő hangja lenne. - Megkezdjük a leszállást, kérjük kössék be biztonsági öveiket.

- Tessék? - El hátat fordít nekem én pedig utána nyúlok, de nem érem el. - El, hová mész?

- Uram. - egy kéz ragadja meg a vállamat, a szemeim pedig felpattannak. Még mindig a repülőn vagyok. Mindezt pedig álmodtam.

- Igen, bocsánat. Megismételné? - az utaskísérő rám mosolyog, aztán megismétli.

- Megérkeztünk Londonba, kérem kapcsolja be az övét. - bólintok, a hölgy pedig tovább áll.

Kinézek az ablakon. Alattunk terül el London.

Mindez pedig azt jelenti, hogy nem leptek el a régi rajongók, nem csináltam ingyen koncertet, és Eleanorral sem találkoztam. Kábán szállok le a repülőről, és annyira szarul érzem magam, mint aki mindjárt hányni fog. A cuccomra várva ez csak rosszabbodik. Mire végre beszállok a taxiba, már a fejem is majd szét szakad. Igen, a másnaposság kibaszott szar. Megadom a címemet a taxi pedig végre elindul. Mindaz, amit álmodtam elevenen él bennem és egészen az úti cél végéig lehunyt szemeim mögött visszajátszok mindent. Kifizetem a taxis srácot, megvárom, amíg elmegy, aztán a szemüveget az arcomba húzva átszaladok az úttesten. Öreg hölgyek ülnek a virágos standoknál, arra várva, hogy valaki virágot vegyen tőlük.

- Jó napot. - üdvözlöm. Azt hiszem itt az ideje, hogy vegyek virágot, és ne egy idegen faszinak a sírjáról lopjam. Kiszedek néhány szál virágot, plusz egy gyertyát és kifizetem.

- Szép napot. - mondja a hölgy miután távozok.

Az első alkalommal majdnem megállt a szívem, mikor a fickó megjelent, most azonban rögtön észreveszem őt, egy strandszéken ül és egy öreg könyvet olvas. Lefogadom, már nem először.

- Üdv. - feltekint rám az öreg lapok közül, és hirtelen felderül az arca ahogy rájön ki áll előtte.

- Üdvözlöm. Már egy ideje nem láttam magát.

- Elfoglalt voltam. - dehogy! Miami helyet otthon, Washingtonban lazáztam néhány sráccal a környékről. Bulikra jártam, vagy kocsmákba. Mivel Becca nem hívott, - ígérte hogy ha talál valamit, felhív. - ezért még arról a dologról is megfeledkeztem. Nora sem hívott miután nem mentem aznap este. Őszintén csodálom, hogy az ügyvéd nem keresett még meg a papírral, miszerint felbontják a szerződést!

- A kisasszony odáig volt érte, mikor meghallotta, hogy végre itt járt.

- A kicso... - ja! Már tudom. - Eleanor. - ez a név kísért engem.

- Képzelje, bejött másnap este, miután maga itt járt és már vagy milliomodszorra is megkérdezte, hogy eljött-e. Láttam rajta, amint felkészül az újabb nemleges válaszra, de aztán annyira boldoggá tette az, amit hallott. Sosem láttam azt a kislányt ennyire boldognak, mint az nap. Azóta mosolyog, mikor kijön ide. Voltaképpen gyönyörű mikor mosolyog. - ahogy az öreget hallgatom, eltöprengek azon, vajon mit csinálhat most.

Talán fel kellene keresnem őt. De mit mondhatnák neki? Hogy sajnálom? Vagy hogy őszinte részvétem? Amit megtanultam az utóbbi időben az, az, hogy a begyógyult sebet nem tépünk fel.

- Parancsoljon. - nyújtja felém a kulcsot. Elveszem és szó nélkül megyek tovább. Most, hogy egyedül sétálok egyre beljebb és beljebb, fényes nappal, látom, hogy mennyi halott. Ahogy jobbra tekintek, valami Gergorie Fitzutz sírja található. Nem állok meg, de azon gondolkodom, hogyan halhatott meg. Megöregedett és lejárt az ideje? Vagy beteg volt? Talán megmérgezték, vagy brutálisan meggyilkolták? Vajon engem is itt temetnek majd el? Lesz helyem a kapukon belül? Lesz helyem odafent? Vagy a kijelölt út számomra a pokol? Vajon alkoholmérgezésben halok meg, vagy leszednek engem is az egyik díjkiosztó alkalmával? Nem tudom, de az ezen való gondolkodás közben rendesen kiráz a hideg és észre sem veszem, hogy megérkeztem a kapuhoz.

A kulcsot a zárba dugom, de az erős másnaposság miatt csak harmadik próbálkozásra sikerül. Beteszem a virágot a vázába és meggyújtom a mécset amit vettem.

- Rózsaszín? Haver! - magam mögé tekintek és észreveszem Louis-t. Nem tudom mi történik velem, hogy látom őt. Talán kezdek teljesen megbolondulni, vagy micsoda.

- Bocs, de másik nem igazán volt.

- Na ne már! Láttam, hogy hol vetted, és tele volt másik színűvel. - felnevet úgy, ahogy régen.

- Azt mondtad egy pipacs is elég lesz. - zsörtölődök.

- Valóban ezt mondtam. - bólint. - Azért kösz, hogy hoztad. Na mi a helyzet? Mi szél hozott?

- Nem ugorhatok csak úgy be?

- Négy évig felém se toltad a képed, most pedig minden hónapban eljössz? - ez inkább kérdésnek hangzott, mint sem inkább kijelentésnek. - Ne is válaszolj. Örülök, hogy itt vagy. Mi a helyzet? - hosszas beszélgetésbe kezdünk...vagyis én beszélek. Beszélek Norárol, hogy mennyire elegem van belőle meg a hisztiéből, beszélek az új albumról, ami majd júniusban jelenik meg, Andrewról és Beccáról.

- Szóval ő Andrew Cabot lánya? De hát neki nem volt gyereke.

- De volt. Mikor megszületett, őt és az anyját is Olaszországba költöztette, hogy megóvja őket a médiától. Az a nő aki folyton vele volt, emlékszel rá ugye?

- Igen.

- Őt csak fizették, hogy eljátssza a feleségét. Valójában Becca anyja volt a felesége.

- Haver, jó nagy katyvaszba keveredtél. - megveregeti a vállam és kiszedi a kezemben füstölgő cigarettát.

- Komolyan le kellene szoknod erről. - beleszív egyet, majd eldobja a francba.

- Mi történ aznap amikor... - nem tudom befejezni a mondatot, mert megszólal. - Bocsi, de ezt fel kell vennem. - felállok és arrább sétálok. - Igen?

- Szia, Becca vagyok. Zavarok?

- Nem, mondd. Találtatok valamit?

- Igen, ami azt illeti végre igen. - na végre. - Állítólag apa naplót vezetett. Valami fekete kis noteszről beszéltek.

- Beszéltek?

- Cam megtalálta az egyik nyomozásból visszamaradt papírt, amit nem semmisítettek meg. Nem tudom emlékszel-e arra, hogy valaha is volt-e nála ilyen. - sosem láttam nála naplót.

- Nem.

- Értem. Nos, Cam szerint az volt az egyetlen, amit a nyomozás során nem találtak meg. Ami azt jelenti, hogy valakinek vagy nagyon szüksége volt rá, vagy még mindig el van rejtve.

- Elrejtve? Hova?

- Szerintem apa régi házába ahol élt. Arra gondoltam, hogy...nos, mivel Cam éjszakás, hogy eljönnél-e velem ma este. - fél héttől koncertem van este tízig, köbö, utána pedig azonnal repülőre szállunk, hogy Ausztráliába menjünk. Bár ott legalább két hetet fogunk majd tölteni. Holnap csak a helyszínt néznénk meg, aztán másnap lenne csak a koncert. Azt hiszem kitudom majd húzni magam ez alól.

- Tíz után van vége a koncertnek. Utána elmehetünk. - telefonon keresztül hallom, ahogy megkönnyebbülten felsóhajt. - Elmegyek érted.

- Köszönöm. - elemelem a fülemtől a telefont, hogy letegyem, de Becca beleszól újra. - Harry?

- Igen?

- Tudom, hogy nem ismerjük egymást annyira, de tudnod kell, hogy sokat jelent nekem a segítséged. - nem szólalok meg, mert nem tudok. Mégis mit mondjak? Talán megfelelt a semmi, mert újra folytatja. - Sok sikert az estéhez. - ezúttal a döbbenettől nem tudok megszólalni. Aztán lerakja, mielőtt annyit tudnák mondani, hogy fapapucs. 

- Bocs. - fordulok vissza arra ahol Louis volt, de ezúttal ő már nincs sehol. 

~ X ~ 

- Köszönjük, hogy itt voltatok ma este! Jó éjszakát London! - ahogy a fények lekapcsolódnak, mi leszaladunk a színapádról

- Szép volt srácok! - üvölti utánunk Adam elvéve a fülétől a telefont. Mielőtt újra a telefonjára akadna, oda lépek hozzá. - A gépen találkozunk! 

- Holnap reggel tudok csak átutazni, ami azt jelenti, hogy nem tudok veletek tartani a helyszín megnézésére. Nagy gond? 

- Ott találkozunk, kölyök. - megveregeti a vállam. A szememet forgatom a kölyök jelzőre, de aztán nem szólok semmit, ő pedig vigyorogva vissza emeli a telefont a füléhez. 

Talán mielőtt elmennék Beccáért, hazaugorhatnék fürdeni, és akkor a saját kocsimat is eltudnám hozni, nem kellene a taxira várnom folyamatosan. A srácok már bent pihennek a szobában mikor belépek és nekifutásból rádobom magam a kanapéra. 

- Rohadt fáradt vagyok! - morogja Chris a padlón fekve. Fogok egy törölközőt és letörlöm a homlokomon gyöngyöző izzadtságot. 

- Milyen volt a gyerekekkel? - kérdezi tőle Max. Az elmúlt hónapban Chirs a gyerekeivel volt. A nő talált magának valakit, aki nem nézi jó szemmel, hogy a csajnak gyerekei vannak, ezért azokat Chris-re hagyta. 

- Jó. Lent voltunk a parton, és nagyon élvezték, hogy láthatják a tengert. Jövő hónapban lesz a tárgyalás, amikor is véglegesen is velem fognak élni. Amelis lemondott róluk. - hülye picsia. 

- Eddig a közeledbe sem engedte őket, ma pedig lemond róluk? Milyen faszit talált? 

- Nem igazán érdekel, haver. A lényeg, hogy visszakaptam őket. - jogos. Bár nem szólok egy szót sem, azt gondolom, a gyerekeknek jobb helyük lesz Chris-nél. Az a nő nem normális, ha csak úgy eldobja magától a gyerekeket. Hiszen ez a szerelem, amit most tarthat azzal az új fickóval, nem tart majd örökké. Semmi sem tart örökké. Hát akkor majd megnézheti magát. 

- Harry, - nyit be az egyik biztonságisunk, Jeff. 

- Tessék? - emelem fel a fejem, hogy lássam őt. 

- Keresnek. 

- Kicsoda? - nem emlékszem, hogy Adam szólt volna, hogy lesznek itt hátul. 

- Egy férfi. A másik szobában várakozik. 

- Egy férfi aki rám vár? - bólint, de közben úgy néz rám, mint aki megőrült. Feltápászkodom a kanapéról és vontatottan követem.

- Ha Adam helyére pályáznak, akkor gondolj a következő szavakra: kölyök, gyerek, öcsi. - nevetve vissza fordulok és látom, hogy ők is jót derülnek rajta. 

- Mindenképpen észben tartom. - hogy Adam helyett valakit? Kizárt! 

- Ha pedig szóló karriert ajánlanak, gondolj a fiamra és lányomra! 

- Még át gondolom! - kiáltom már a folyosóról jókedvűen, ám ahogy bezáródik mögöttem az ajtó és a fickó megfordul, minden jókedvem oda lesz, és a mosoly is ráfagy az arcomra.

Biztos vagyok benne, hogy a maradék másnaposság is kiszökött belőlem abban a pillanatban, ahogy szembetaláltam magam az apámmal. 

 Hogy vele tartottam-e a kapcsolatot? Nem. 

Utoljára akkor láttam, mikor Maya "eltűnt". Átjött és próbálta bevetni minden kapcsolatát, hogy megtaláljuk őt, azonban persze semmire nem mentünk. Aztán napokig beszéltünk telefonon egy két szót, ilyeneket, hogy: 

- Hogy vagy? 

- Jól. 

- Biztos? 

- Ja. De most megyek, mert van egy kis dolgom. Szia. 

Vagy:

- Anyáddal és a nővéreddel elmehetnénk ebédelni, mit szólsz hozzá? 

- Dolgom van a stúdióban, egyhamar nem fogok végezni. Majd legközelebb.

- Rendben. 

Azóta egyáltalán nem hallottam felőle. Na nem mintha kerestem volna a társaságát vagy valami... 

- Szerbusz fiam. Jó látni téged.