II. évad / IX. rész

Az ő legszebb napjai lesznek az én legrosszabb napjaim.

Négy évvel korábban.

A zene hangosan bömbölt a fülembe, miközben végigfutottam az utat, ahol laktam, egyenest a belváros felé. Abban az időben sokat futottam. Washington kertvárosi része tökéletesen megtette. Négy éve futottam ugyan azokon az utakon, ugyan oda. Semmi sem változott. Néhány hónapja kezdtem magam újra embernek érezni. Ez volt az első alkalom. Mindenkit kizártam a régi életemből, barátokat, családot, régi ismerőst.

- Jó reggelt. - léptem a kávézóba, ahol általában kávét, vizet és egy croiasant vásároltam, és aznap sem volt másként. Sosem ültem le, mindig hazafelé fogyasztottam el, akkor azonban hatalmas vihar volt a belvárosban, és nem akartam szarrá ázni. Leültem a hátsó sarokba, enni kezdtem.

Minden másként volt, mint anno. Nem kergettek őrült rajongók, nem zavartak meg étkezés közben, nem követtek hazáig, majd telepedtek le a ház elé, várva azt, hogy mikor jövök ki onnan. Az életem normális volt, legalábbis normálisabb, mint előtte.

 - ... nem tudom. - figyeltem fel egy zokogó hangra. Próbáltam elvonni a figyelmem róla, de egy lány sírt, és akármennyire is akartam, nem tudtam kizárni. Ők nem vettek észre.

- Payton. Nyugodj meg, és mondd el mi történt. - nyugtatta egy másik hang. Oldalra pillantottam. A mellettem lévő bokszban ültek egymás mellett. Mindkét lány előtt egy-egy gőzölgő bögre, és valamilyen süti. Talán néhány, kettő vagy három évvel lehettek nálam fiatalabbak.

 - Reggel megvettem a szokásos újságot. - dadogta a lány. - És ott volt benne, hogy... - újra felzokogott, arcát a kezébe temette, de előtte az asztal végében lévő újságra bökött.

Az újságra, ami megváltoztatta az egész életemet, ami visszarántott a mélybe. A másik lány félve felvette az újságot és ugyan csak a címlapot nézte meg, egy árny suhant át arcán, belelapozott, majd elfehéredve nézett barátnőjére, aki a vigasztalás ellenére egyre keservesebben zokogott. A lányt felkarolta barátnője és a mosdóba kísérte. Megettem az utolsó darab péksüteményemet, megittam a kávém, és kifizettem a vásároltakat.

- Köszönöm. - mondta a hölgy, de akkor már hátat fordítva neki elindultam. - Oh, uram! Ott hagyta a telefonját! - ha akkor nem szól, nem megyek vissza, és nem látom meg a címlapot. Felmarkoltam a telefonom, és ahogy megfordultam a szemem megakadt a címlapon. A világ megállt körülöttem, ahogy végig olvastam a szöveget.

' HALÁLOS KIMENETELÜ BALESET LONDONBAN. RAJONGÓK MILLIÓI GYÁSZOLJÁK A BRIT ÉNEKEST. MINDÖSSZE 28 ÉVES VOLT. '

Egy kép is volt, ami a helyszínen készült, a totálkárosra tört autókról. Felismertem az autót, de azzal hitegettem magamat, hogy ez nem ő. Sajnos azonban minden tény stimmelt.

28 éves.

Brit énekes.

De tévedhettem is. Hány huszonnyolc éves, brit énekes van, akinek ugyan ilyen kocsija lehet? Oké, egy a millióhoz, de vannak véletlenek ezért fellapoztam az újságot.

' Két halott egy túlélő. Milliók gyászolják Anglia legemberibbnek tartott énekesét, Louis Tomlinsont, az egykori One Direction énekesét, aki életét vesztette egy autóbaleset következtében. Órákat küzdöttek, hogy megmentsék az ő és barátnője, Eleanor Calder életét. Belső információk szerint a modell túlélte, azonban mesterséges kómában tartják. Louis Tomlinson 1991-ben született Doncaster-ben. Tizenkilenc évesen jelentkezett a Brit X-faktrorba szólistaként, azonban négy barátot kapott maga mellé,- Zayn Malik (26), Liam Payne (26), Niall Horan (26) és a legfiatalabb, Harry Styles (25), akik ugyan úgy szólisták szerettek volna lenni. - és a One Direction néven híressé vált bandával, - aki ugyan, csak a harmadik helyezést érte el a tehetsegkutatóban. - járták körbe a világot és állítottak a maguk oldalára lányok, fiatal nők, anyák, nagymamák, sőt apukák ezreit. Ő volt a csapat legidősebb tagja, és bár az együttes négy éve feloszlott, és mindenki a kameráktól távol éli életét, Louis továbbra is igen jelentős részét képezte a zeneiparnak. Mindössze 28 éves volt. '

- Te mit csinálsz? - majdnem eldobtam az újságot. Akárhogy próbáltam, nem tudtam uralkodni magamon. - Azt kérdeztem mit csinálsz? - megfordultam.

Forrt a vérem. Louis nem halhatott meg! Itt valami tévedés történhetett! De ahogy belenéztem a lány, - azt hiszem Payton. - mély barna szemeibe, ő pedig felismert és ismét zokogni kezdett, rájöttem, hogy ez a valóság. A barátom meghalt. Elment, nincs többé! És ekkor már valahogy a lányt öleltem, nem tudom hogy történt. Sírt. Én is akartam, de nem tudtam. Azt hiszem a sokktól, ami ért.

Mint a régi ismerősök öleltük egymást és egymásba kapaszkodva álltunk ott, egy kis kávézó közepén, kint szakadt az eső. Kiderült, hogy hű rajongója volt a bandának. Elengedtem, és se szó se beszéd kirohantam a szakadó esőbe. Rohantam. Át a városon, egészen hazáig, ahol szinte kitéptem a helyéről az ajtót. Forró könnyek folytak végig az arcomon, és bekattantam. Elborult az agyam és nem voltam ura a helyzetnek. Letéptem a helyéről a fogast, apró darabokra törtem a tükröt, és amerre csak mentem romboltam. Azt hiszem, egészen Hulk filmbe illő jelenet volt. Egy ép terület sem maradt a lakásomból. Szétszedtem a konyhát, a fürdőbe a tükröt agyon zúztam, és azt hiszem három ujjam is megrepedt. Nem tudtam uralkodni magamon. Üvöltöttem, mint egy állat. Az addigi normális életem, ami addigra némileg ismét sínen volt, darabjaira hullott. Elővettem egy doboz gyógyszert, nyugtatót, amit már úgy fél éve sem használtam, most úgy ettem, mint más a cukrot. Teljesen kivoltam.

Nem történhetett meg! Biztos csak rémálom, gondoltam, és ha majd felébredek minden újra a régi lesz. Elővettem egy üveg piát, - nem néztem mit. - a bárszekrényből és pohár nélkül kezdtem vedelni. Gyógyszerre pia, nem éppen a legjobb módszer bármire is, de akkor minden homályos volt.

A következő emlékem az volt ahogy Max, már akkor ismertem őt, az arcomat pofozgatja, és egy pohár vizet önt a képembe. Mint kiderült, hogy a pia, amit ittam csupán tonik volt, de a gyógyszer mennyisége miatt huzamosabb időre kiütöttem magam és elég szarul is voltam. Ha hatszor nem rókáztam a budiba, akkor kurva élet, hogy egyszer sem. A földön ültem a WC kagyló mellett, mikor Max megkérdezte mi történt. Továbbá is kába voltam a gyógyszertől. Sírni kezdtem, mint egy kisfiú. Sőt, nem is! Bőgtem!

Sírtam, mert gyenge voltam.

Sírtam, mert a történtek azt jelentették, hogy nincs többé Louis, nincs többé lehetőségem arra, hogy bocsánatot kérjek tőle azért, amit tettem. Vissza akartam tekerni az időt és mindezt megtenni. Sírtam, mert hirtelen ismét lepergett előttem, ahogy Maya egyszerűen egyik percről a másikra elhagy. Sírtam, mert tudtam, hogy ő kibaszott boldog most valaki mással, aki mellett biztonságban lehet, és nem tépik szét rajongók és fotósok ezrei. És ez idegesített, hogy én nem tudtam mindezt biztosítani. Nem volt többé Louis, nem volt többé Maya, nincs mellettem senki, csak ez a srác, akit két éve ismertem meg. Meg akartam halni, de isten túl kegyes volt hozzám, ezért magam kellett gondoskodnom róla.

Max csak egy pillanatra szaladt ki telefonálni, nekem ez éppen elég is volt. Oda másztam a törött tükördarabokhoz, és az első kezembe akadó darabot a kezemen lévő vénához szorítottam. Nem gondolkodtam, csak fájdalmat akartam érezni, utána meg meghalni. A vér végig folyt a csuklómon, és lecsöppent a csempére. Égető érzés kúszott végig ott, ahol elhúztam az üvegdarabot felfelé.

- Mi a lófasz... - Max elejtette a telefonját és kiverte a kezemből az üveget. Nem voltam tiszta, így neki támadtam. Nem tudom mi történt ez után, mert teljesen elvesztettem a fejem. Egy kihúzott kanapén tértem magamhoz rohadtul lüktető fejjel. Nem az én lakásomban, mert ez teljesen rendben volt, törött üveg, lerombolt berendezés nélkül.

Jelen

 Arra ébredni, hogy valaki azt üvölti, hogy " Kölyök ", mellé pedig egy csengőkoncertet nyom le, nem hasonlítható semmihez. Az telefonom órája reggel hét órát, három nem fogadott hívást, és négy üzenetet jelez.

Mi a faszt akarhat Adam ilyen korán? Lerúgom magamról a takarót és anélkül, hogy bárminek is nekimennék, vagy épp belerúgnék valamibe kibotorkálok az ajtóhoz. Szinte csukott szemmel nyitok ajtót.

- Mi van? - morgom.

- Neked is jó reggelt. - belép mellettem és bemegy a konyhába.

- Miért nem jössz be? - dünnyögöm utólag. A lábammal belököm az ajtót és a fürdőbe megyek zuhanyozni, fogat mosni meg ilyenek. Tizenöt perc múlva teljesen ébren, teljesen felöltözve megyek a konyhába. Adam néhány papír, és a határidőnaplója előtt ül.

- Mi a helyzet? - kérdezem némileg kedvesebben. Tegnap éjfél után értem ide, és csak annyi energiám maradt, hogy levetkőzzem, majd bezuhantam az ágyba. Az üzeneteket egyelőre ellenőrizni sem merem, mert biztos mind a négy Norától származik. Kíváncsi vagyok milyen lesz a reakciója ma.

- Még a mai nap folyamán be kell menned a szerkesztőséghez...

- Melyikhez? - kiveszem a hűtőből a narancslevet és dobozból iszok belőle.

- Popular. - először is. Narancslé és a fogkrém párosítás szörnyű! Másodszor pedig, minek kellene bemennem oda?

- Minek?

- Az interjú miatt, amit a csajnak, hogy is hívják? Beth...

- Becca?! - Igen, szóval, ami interjút adtál neki tegnap délelőtt miután végeztetek a stúdióban. Apropó, szólhattál volna, hogy megbeszéltetek egy új időpontot. - hogy mit csináltunk? Interjút adni neki? Megbeszéltünk egy új időpontot? Valamiről lemaradtam volna?

- Ezt ki mondta?

- A főszerkesztő, hogy néhány képet szeretne készíteni ahhoz, amit a lány éppen összerak az interjúból, és addig legalább a képek meglehetnének. Miért, van valami gond? - hogy gond? Oh, az van. Először is, hogy az esti találkozáson kívül, tegnap egy rohadt másodpercre sem találkoztunk, másodszor pedig, hogy milyen interjúról beszél? Mit fog lehozni? Az elsőt? Mert azt határozott megtiltottam! Vagy kitalált valamit? Valami nem stimmel vele kapcsolatban.

- Nem. - rázom a fejem. - Bocs, hogy nem szóltam. Teljesen kiment a fejemből. Igazából ilyen last minute megbeszélés volt. Bocs.

- Ok. Semmi gond nem volt? - feltekint rám azzal az apáskodó nézésével, amivel minden alkalommal szemforgatásra késztet.

- Semmi. - némi kételkedés ül ki az arcára. Őszintén nem volt gond, hiszen nem volt interjú sem, szóval teljesen őszintén, és némileg felháborodottan, hogy tényleg hihető legyen, mondhatom most, hogy: - Esküszöm. De ha nekem nem hiszel, akkor hívd fel. - bökök a telefonjára. Megrázza a fejét és védekezőn maga elé tartja kezeit.

- Oké, elhiszem! - köszönöm! - A ma délután folyamán valamikor be tudsz menni?

- Ja. - kidobom az üres narancsleves dobozt, és mire visszafordulok, Adam újra a telefonon lóg és az új koncert helyszíneket egyezteti. A mostani koncert sorozat előtti szünetében vagyunk most, ami még két hétig tart. Mivel végeztünk az új lemez felvételével, Max és én jövő héten visszautazunk Washingtonba. Egy perccel sem maradok tovább a kelleténél. A nyitó koncert úgyis Londonban lesz. Sajnos vissza kell még jönnöm ide. Amint vissza értünk Washingtonba, talán átmegyek Miamiba és az utolsó hetet ott töltöm, aztán onnan jövök vissza egyedül. Amíg Adam a telefonnal bajlódik én is előveszem a telefonom, és ráveszem magam az üzenetek elolvasására.

' ok. majd beszélünk. éjt. ' - ez az az üzenet, amit Max küldött, csak nem néztem meg. Oké, szóval négyből egyet Max küldött.

' Merre vagy? Megint leléptél? Gyere át!' - írta Nora. Talán pont a film vége után írta.

' Beszélnünk kell! Hová a francba menttél?! ' - ezt éjfél után küldte néhány perccel. Én kb. akkor estem be az ajtón.

’ Kezd elegem lenni abból, hogy minden rólad szól. Szerződés ide vagy oda, ki fogok szállni ebből az egészből! Ha akarsz valamit ma még a városban leszek, de este az első géppel visszamegyek Amerikába! ' - nekem lenne megkönnyebbülés, ha kiszállhatnák ebből! Mi az, hogy minden rólam szól? A vicc az, hogy minden Róla szól!' Harry ilyen bemutatóm van, gyere el… Van néhány elintézni valóm a városban, vigyél el!... Fáradt vagyok, ehhez nincs kedvem… "

Idegesen dobom a konyhapultra a telefonom, amivel magamra vonom Adam figyelmét. El is felejtettem, hogy itt van. Magamra erőltetem a nyugalmat és megrázom a fejem, jelezve, hogy semmiség az egész, ő pedig visszatér a telefonhoz.

~ X ~

Adam még legalább egy órát a konyhámban ül, majd a szerződések lebonyolítására hivatkozva lelép. Én az óta is a konyhapultnál ülök, a fejem a kezemre támasztva. Fél kilenc környéke lehet. Kint a fújó szél a leesett hóval játszik, amit néha felkap és tölcsért képez, néha pedig az ablaknak löki. Megőrjít ez a csend, és nem bírok nyugton maradni, hiszen hirtelen annyi minden kavarog a fejemben. Például Nora és az utolsó ' Szerződés ide vagy oda, ki fogok szállni ebből az egészből! ' üzenete, vagy a koncertek, de leginkább az interjú. Mármint Becca. Mi a francot művel? Arra vár, hogy tényleg hangot adjak a vele kapcsolatos nem tetszésemnek? Megteszem, rajtam ne múljon. Tört már ketté karrier miattam, és akkor sem hatott meg, hát azt hiszi, hogy most más lesz? Tényleg nem ismer.

Szóval, most választhatok. Elmegyek Norához, meghallgatom ahogy elnyávogja minden problémáját, hisztizik egy sort, majd elmondja, hogy még egy ilyen és kilép a szerződésből. Vagy elmegyek a szerkesztőségre, ahol megkeresem a csajt, Beccát, és számon kérhetem. Talán nem éppen fantasztikusak a lehetőségeim a választás kapcsán, én mégis egyszerűen választok! Felkapom a kulcsomat a cipőm, majd a kabátomat és kilépek a hidegbe. A kocsi a ház előtt áll, beszállok és azonnal elindulok. Az utak tiszták, még a hó átfúvástól is mentesek, biztonságosak.

Huszonöt perc alatt érek át. Leparkolom a kocsit, és ahogy kiszállok, a hideg ismét körül vesz.

- Jó napot. - lépek a portáshoz.

- ’Napot.

- Fotózásra jöttem. Harry Styles. - végiglapoz egy kisebb köteg jegyzettömböt.

- Igen. Kávéért mentek, de hamarosan visszaérnek. Megvárhatja az irodája előtt. - a portás elmagyarázza merre kell mennem. Végig a folyósón, majd jobbra és a nagy üvegajtón át. A terem pontosan olyan, mint a filmekben. Tele van íróasztalokkal. Néhol egy-egy telefon csörög, amire jelenleg senki sem válaszol. Az iroda rögtön az ajtó mellett van, előtte pedig egy francos kanapé. Ez az egyetlen iroda itt. Leülök a kanapéra, és hallgatom a telefonok idegesítő csörgését, közben pedig azon gondolkodom, melyik lehet Becca író asztala.

Egyre több telefon csörög, ami az őrületbe kerget. Vajon az irodában ez mind nem hallható? Ennek reményében felállok, és úgy döntök, hogy további várakozásomat az iroda csendes falai közt töltöm. Alig érek a kilincshez, az ajtó kivágódik, valaki kilép rajta, és visszapattan a mellkasomról. Egy nagy papírkupac esik a lábamra. Azonnal lehajolok és felszedek egy lapot, amit frissen nyomtathattak.

' Andrew Cabott-tot meggyilkolták. ' - felszedek egy újabbat.

' Mr. Cabott gyilkosa szabadlábon védekezhet. '

Erre az esetre emlékszem.

Andrew Cabott volt a zeneipar legkeresettebb embere, 9 éve gyilkolták meg. Rettentő sikerei voltak, a világon mindenhol ismerték. Három segély szervezete volt, segített a Törökországban történt katasztrófa helyszínén, és rengeteget önkénteskedett a zene mellett. Jóban voltunk.

Egy rendezvényen voltunk, az autó baleset után, akkor még a másik négy sráccal. Liammel, Louisval, Niall-lel, és Zaynnel. Sőt, ezen a rendezvényen még Maya is részt vett. Egy hatalmas díjkiosztó ünnepség volt. Ő, mármint Maya és Eleanor külön, előre mentek, míg mi próbáltuk elhitetni az emberekkel, hogy minden rendben van. Hatalmas zsivaj kerekedett, amikor megláttak minket. Fotókat készítettünk, aláírást osztogattunk, miközben ők sikoltoztak, ezért ha nem halljuk meg a lövéseket, akkor mindezt a rajongásuknak tudom be. A biztonságiak azon nyomban ránk vetették magukat, és minden addig ott tartózkodó hírességet a legközelebbi kis raktárban bujtattak. Huszon ketten szorongtunk abban a lyukban, köztük Rihanna, Chris Brown, mi öten, néhány srác egy új együttesből, Selena Gomez, és még jó páran. A szívem a torkomban dobogott az ijedtségtől. Kintről hisztérikus sírás, kiabálás hallatszott. A rajongóink, a barátaink. Nem éreztem helyesnek. Maya és Eleanor.

- Te eléred Mayát? - kérdezte kétségbeesetten Louis. Már hatodszorra tárcsáztam újra, de nem válaszolt. Megráztam a fejem és tovább hívogattam, Lou ugyan így.

- Mi az isten van már? - kelt ki magából néhány perc múlva. Akármennyire is próbáltam hidegen viselkedni, a gondolat, hogy a sok lövés közül, az egyik őket, Mayát vagy El-t érte, megrémített, és cselekvésre késztetett.

Felálltam, és az ajtóban álló őrhöz siettem, akinek a kezében egy pisztoly volt.

- Engedjen ki. - követeltem. Mindenki elképzelheti mi volt a válasza.

Észérvekkel próbáltam meggyőzni, majd végül elmondtam a valódi okot, de egyre csak azt ismételgette, hogy ' Ezt a parancsot kapta. '

Ingerülten hátraléptem, mint aki megadja magát. Végignéztem a telefonok fényétől megvilágított térben. A nők némelyike sírt, és a látvány borzasztó volt. Egymást vigasztalták. Aztán ahogy Louisval összeakadt a tekintetünk, - már ő is állt, mellette pedig a másik három srác. - az aggódása, a kétségbeesése, az idegessége új erőt adott. A hirtelen mozdulattól mozdulni sem bíró őrt lefegyvereztem, és a felhúzott fegyvert ráemeltem. Hirtelen csend támadt a raktárban. Lélegzetvisszafojtva várta mindenki a folytatást.

- Engedjen ki! Csak engem.

- A francokat! - lépett mellém Louis.

- Én is megyek.

- Meg mi is. - így sikerült kijutnunk mind az ötünknek. Végig szaladtunk a fal mellett. Biztonságosnak tűnt, szóval tovább szaladtunk az adrenalintól felpörögve. Egyikünk sem igazán gondolta át azt, amit éppen tettünk. Nem tudtuk, hogy hová menekültek, ha egyáltalán sikerült nekik, vagy, hogy hol keressük őket. Hallottuk a szirénák, mentősök és rendőrök egyvelegének hangját, de egyelőre csak a távolból. - Van egy mellék bejárat.

- Én megnézem ott. - vállalkozott Niall. Teljesen úgy éreztem magam fegyverrel a kezemben, mint egy Bond filmben.

- Veled megyek. - mondta Liam.

- Srácok! - szólt utánuk Louis. Megtorpantak és visszanéztek.

- A telefonok megvannak?

- Nálam van. - emelte a magasba Niall.

- Oké, akkor hívjuk egymást. - és ezzel eltűntek. Hárman, Lou, Zayn és én, az adrenalin túlfűtve kiszaladtunk a szőnyegre, ahol a kordonok menedékébe, - nem rácsos, hanem acél kordon. - bújva, két fickó térdelt egy harmadik mellett, mellettük pedig egy nő. Még jó hogy felismertek minket. Behúzódtunk mi is a menedékbe, és ahogy egyre közelebb értünk felismertem az áldozatokat. Mr. Cabott és az akkori barátnője feküdtek holtan, egy-egy golyóval a fejükben. Letaglózott a látvány, és féltem, hogy ez a látvány fogad minket Maya és Eleanor esetében is, mert kettőnél több lövés volt! Néhány szó váltása után, megtudtuk, hogy rengetegen menekültek az épületbe, és volt még néhány sérült a tudomásuk szerint, de hogy nő vagy férfi, arról semmit sem tudtak. Louis telefonja rezegni kezdett, mi pedig egy emberként kaptuk oda a fejünket. Kihangosította, de Niall annyira halkan beszélt, hogy alig értettük.

- Beszélj egy kicsit hangosabban. - kértem.

- Itt csak rajongók és újságírók vannak.

- Értem. Van sérült? - érdeklődtem. Nem kívántam senkinek, de a tudat, hogy a két lány épségben van megnyugtatott volna. Bár ki tudja pontosan hány lövés is volt. Három, vagy négy? Esetleg öt?

- Nincs.

- Bemegyünk az épületbe.

- Bemegyünk mi is. - a kordon mentén végig, a végén pedig, mint akit kergetnek, siettünk az épületbe. Nem tudhattuk, hogy a gyilkos jelen van-e még, és ettől elkapott minket a félsz.

Bent már szabadabban, bátrabban mozogtunk. Míg Zayn a recepciós irodákat vizsgálta át, addig Lou és én a mosdókat. Külön váltunk. Ő a férfi, én a lány mosdóba siettem be. Felnyomtam a villanyt, ami megijesztette a bent lévőket, miközben be-be nyitottam a fülkékbe. Amint az első fülkében megláttak, kezemben a pisztollyal, felvisítottak.

- Nyugalom. Maya Smith-t és Eleanor Caldert keresem. - mondtam hangosan, hogy még a kiabálást-sírás kombótól is hallani lehessen. Mindenki a fejét rázta. - Narancssárga és fe... - ekkor berontott Louis is, amitől a bent lévőket egy újabb szívroham felé löktük.

- Niall és Liam, - maga elé tartotta a telefonját. - megtalálta őket. Néhány rajongóval vannak az étteremben. - nem kellett többet mondania, máris az étterembe tartottunk. Úgy rontottunk be, hogy az ajtó biztos hogy kupán találta a mögötte álló, vagy ülőt. Az étterem egyik sarkában ültek egy csoport fiatallal, akik még túl fiatalnak tűntek, hogy ilyent kelljen átélniük.

Maya és Eleanor egy-egy rajongót vigasztalgatott, akik a többieknél jobban ki voltak bukva.

- El? - lépett a lányokhoz Lou, mire azok felkapták a fejüket. Eleanor felállt és a nyakába ugrott. - Jól vagy? Nem esett bántódásod? - Louis mögött álltam, ezért Maya nem vett észre, csak mikor felállt a földről. A köztünk lévő távolságot egy pillanat alatt behozta és zokogva a nyakamba borult. Nem tétováztam. Elengedtem a fegyvert, ami a földre hullt. Mayát a derekánál fogva megragadtam és szorosan öleltem. Akkor és ott voltam a legboldogabb egy idő óta, mert jól volt. A világgal is szembe mertem volna szállni érte. Jól voltak, bár a pánik teljesen magába hálózta mind a kettejüket.

Feltekintek, kezemben a papírokkal és rögtön farkasszemet nézek vele. Az arca elsápadt, és szinte hallom, ahogy a szíve hevesen ver.

Andrew Cabott.

Becca Cabott.

És ekkor ölt alakot nyelvemen az első kérdés.

- Ki a frász vagy te?